Litvániában szerepel az U18-as női válogatott az Európa-bajnokságon

2026-04-08

Miként arról korábban beszámoltunk, az időközben január hónap utánpótlásedzőjének választott Kőnig Gábor vezetésével a magyar női U18-as röplabda-válogatott veretlenül, csoportgyőztesként nyerte meg a januári, zadari Európa-bajnoki selejtezőt, ezzel egyenes ágon kvalifikálta magát a nyári, lett–litván közös rendezésű korosztályos kontinensbajnokságra.

Az U18-as leány Európa-bajnokságot július 1. és 12. között rendezik meg a lettországi Rigában és a litvániai Alytusban. Érdekesség, hogy míg a 2010-es években mindössze egyetlen alkalommal jutottak ki a magyar lányok erre a korosztályos tornára, addig most sorozatban harmadszor sikerült kivívni a részvételt.

A kontinensbajnokság sorsolását ma délelőtt tartották meg. A magyar válogatott a litvániai csoportba került, ahol a házigazda mellett Bulgária, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia és Németország lesz az ellenfél.

„Követtem az U18-as Európa-bajnokság csoportsorsolását – a Pool 2-be kerültünk, így Litvániában szerepel majd a csapat. Ebben a korosztályban nincsenek igazán könnyű csoportok, hiszen a nagy röplabdás nemzetek utánpótlás-válogatottjai még formálódnak, ugyanakkor talán egy árnyalatnyival kedvezőbb beosztást kaptunk. Ezzel együtt komoly kihívás vár ránk, hiszen a görög, német, francia és bolgár csapatok egyaránt jelentős játékerőt képviselnek” – fogalmazott rögtön a sorsolást követően Kőnig Gábor, szövetségi edző.

CEV U18-as Női Röplabda Európa-bajnokság
2026. július 1-12.

Lett-csoport
Lettország
Olaszország
Lengyelország
Törökország
Belgium
Spanyolország
Csehország
Izland

Litván-csoport
Litvánia
Bulgária
Németország
MAGYARORSZÁG
Hollandia
Finnország
Görögország
Franciaország