Elkezdődött a TippmixPro Férfi NBI Extraliga!

Kicsit több, mint két héttel a női pontvadászat kezdete után a TippmixPro Férfi NBI Extraliga is elrajtolt!

Fino Kaposvár – Szolnoki RK 3:0

Bár a bajnokság később kezdődik, a férfi mezőny újonca előbb mutatkozhat be az élvonalban, mint a női. A Szolnok pedig rögtön egy hatalmas erőpróbával kezdte elsőosztályú karrierjét, a tavalyi döntős Fino Kaposvárhoz utazott. A hazaiak magabiztosan játszottak és folyamatosan simább szetteket produkálva 3:0-ra győzték le az újoncot.

Zoran Kedacic (vezetőedző, Fino Kaposvár): Először is gratulálok a csapatomnak és külön a játékosoknak. Egy nagyon fiatal ellenféllel néztünk szembe. Bátran harcoltak, örülök neki hogy nem engedték könnyen magukat így nekünk is jól kellett játszanunk. Örülök, hogy ma minden játékosomat pályára tudtam állítani és úgy nyitottuk meg a szezont, ahogyan azt tettük. Ahogy mondtam, elégedett vagyok a teljesítménnyel és minden mással is. Mostmár csak a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk.

Bede Gábor (vezetőedző, Szolnoki RK): Az első szettben bátran játszottunk és jól tartottuk magunkat a remek játékerőt képviselő Kaposvár ellen! A második szettől ellenfelünk egyre keményebben kezdett nyitni, nyitásfogadásunk pontatlanabbá vált, így támadásaink hatékonysága is csökkent! Vendéglátóink ezt kihasználva könnyű pontokat szereztek. Úgy gondolom dicséret illeti a játékosokat, nekünk más céljaink vannak ebben az évben mint ellenfelünknek! Gratulálok a Fino Kaposvár csapatának!

MEAFC-Peka Bau – DEAC 3:0

Az első forduló legjobbnak ígérkező meccse volt előzetesen a miskolci és a Debrecen egyetemi csapatok összecsapása. A találkozó azonban messze nem volt olyan szoros, mint amilyet várhattunk. A MEAFC leuralta a mérkőzést és csak a második játszmában engedte 20 pont fölé a DEAC-ot.

Kovács Zoltán Béla (vezetőedző, MEAFC-Peka Bau): Egy nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség ma. Nagyon örülök a győzelemnek és a jó rajtnak. Gratulálok a játékosainknak, megérdemelten nyertünk ma. Sok sikert a továbbiakban a Debrecennek.

Fodor Antal (vezetőedző, DEAC): A mérkőzés elejétől stabil teljesítményt nyújtó Miskolc felőrölte a játékunk. Nem tudtuk érvényesíteni az erényeinket. Nem voltak hatékonyak a nyitásaink, pontatlanul fogadtunk és így támadásban is gyengébbek voltunk. Gratulálunk a MEAFC-nak!

Vegyész RC Kazincbarcika – DKSE 3:0

A tavalyi bronzérmes egy nagyon sima mérkőzéssel nyitotta az új idényt. A magabiztosság csak úgy áradt a barcikaiakból, az pedig kijött, hogy a két csapat nem ugyanazokért a célokért fog küzdeni az idei TippmixPro Férfi NBI Extraligában. 3:0-s hazai siker született.

Toronyai Miklós (vezetőedző, Vegyész RC Kazincbarcika): Gratulálok a csapatnak, megvan az első győzelem. Az érződött, hogy a két csapat nem ugyanazokért a célokért fog idén küzdeni, de örülök, hogy a koncentrációnk annak ellenére sem lankadt, hogy elég sokat cseréltünk. Minden jót kívánok a dunaújvárosiaknak.

Tomanóczy Tibor (vezetőedző, DKSE): Ugyan a pontok nem adták vissza, de a fiúk nem adták fel a harcot, minden labdáért megküzdöttek. Nekünk még meg kell szoknunk ezt a ligát és ugye a sorsolásunk sem a legszerencsésebb, mert a tavalyi szezon három dobogósával kezdjük a szezont, de ezt is el kell viselnünk. Mentálisan is fel kell dolgoznunk, hogy komolyabb csapatokkal állunk szembe, viszont ebből profitálnunk kell a mérkőzések alatt, ki kell hoznunk magunkból a maximumot, mert ez fontos lesz a jövőre nézve.

Kecskeméti RC – Swissten Dág KSE 3:2

A mérkőzés két nagyon szoros játszmával indult, amelyből egyiket a hazaiak, egyiket pedig a vendégek nyerték. A folytatásban már valamivel simább szetteket láthattunk, hiszen 20 és 21 pont állt a harmadik és negyedik játszma végén a vesztes csapat neve mellett, ezeken azonban ismét megosztoztak a csapatok, így a jöhetett a döntő játszma, amely az eddigi legnagyobb különbséget hozta, 15:8-ra győzőtt a Kecskemét, így övék lett a két pont.

Deák Márk (vezetőedző, Kecskeméti RC): Örülük, hogy győzelemmel kezdtük a szezont. Sok hibával játszottunk, leginkább a védekezésben- és a blokkban elfoglalt pozícióink nem mindig a megbeszéltek alapján történtek. Voltak gyermeteg hibáink és voltak nagyon szép megmozdulások. Azt hiszem ez jellemez egy fiatal csapatot. Gratulálok a srácoknak és az első osztályban most debütáló játékosoknak.

Tamási Ákos (vezetőedző, Swissten Dág KSE): Görcsösen, pontatlanul kezdtük a meccset, ami sajnos az egész mérkőzésen végig kísérte a csapat teljesítményét. Voltak számunkra jobb etapok, de érezhető volt, hogy vannak még hiányosságok, amiken javitanunk kell. Sok munka áll még előttünk, de úgy gondolom, hogy jó úton járunk, bízom benne hogy a következő fordulóban stabilabb játékot tudunk játszani. Gratulálok a Kecskemét csapatának a győzelemhez!

Prestige Fitness PSE – TFSE 3:2

A fővárosi csata első szettjében –, amelyet a Pénzügyőr nyert – még nem is gondoltuk, hogy akkora küzdelmet fogunk látni, mint amekkora kikerekedett belőle. A második szettet túlórában, a harmadikat 25:23-ra nyerte a vendég TFSE, így a válogatott játékosokkal teletűzdelt hazaiak számára nagy hajrá kellett, hogy meg tudják fordítani a meccset és 3:2-re győzzenek.

Grózer György (vezetőedző, Prestige Fitness PSE): Először is gratulálok az ellenfélnek a küzdelemért, és külön gratulálok a saját csapatomnak: hátrányból felállva, mentálisan erősek tudtunk maradni és 3:2-re megnyertük a mérkőzést. Ez volt az első tétmeccsünk, telt házhoz közeli hangulatban játszottunk és érezhető volt némi lámpaláz a kezdésben. Az viszont külön dicséret, hogy a nehezebb periódusokban fegyelmezettek maradtunk, pontosítottuk a játékelemeinket, és a döntő pillanatokban megcsináltuk a szükséges pontokat. A legfontosabb, hogy megszereztük a győzelmet, erre lehet építeni. Bízom benne, hogy meccsről meccsre egyszerűbbé tesszük magunknak a dolgunkat, stabilabb nyitásfogadással és határozottabb támadásvezetéssel még magabiztosabb játékot fogunk mutatni. Köszönjük a szurkolók támogatását, sokat jelentett a csapatnak.

Bartal Gergely (vezetőedző, TFSE): Gratulálok a Csapatomnak! Erről beszéltem, ha kipihentek vagyunk bármire képesek vagyunk. Megdícsérem őket a vereség ellenére is. Az első szettben megilletődöttek voltunk, de ahogy megnyugodtunk, elkezdtük játszani azt, amit mi tudunk. Szépen megfordítottuk a mérkőzést, majd a negyedik szettben jöttek a hibák, amelyben már nagyon nyílt az olló. Az ötödik szettben tisztességesen beleálltunk a mérkőzésbe. Az oda-vissza adok-kapokban sajnos egyszer nem csináltuk meg a támadásunkat, és onnan toltuk magunk előtt a két pont különbséget, amellyel a végén a hazai csapat győzni tudott. Gratulálok Nekik.

Vidux Szegedi RSE – MAFC 0:3

A tavalyi negyedik helyezett Szegeden kezdte meg szereplését a TippmixPro Férfi NBI Extraligában. Bár az első és a harmadik szettben sem alakult ki a két csapat között szignifikáns különbség, azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy végig az történt a pályán, amit a vendégek szerettek volna. Így be is húzták a mérkőzést 3:0-val.

Strezeneczki Gyula (vezetőedző, Vidux Szegedi RSE): Tartalékos felállással léptünk pályára, két szettben így is partiban tudtunk lenni a fizikai fölényben lévő MAFC ellen. Gratulálok a fiúknak, jól küzdöttek csapatként! Gratulálok a MAFC csapatának!

A következő forduló programja:

TippmixPro Férfi NBI Extraliga
2025. október 26. vasárnap
15:00 TFSE – DEAC
17:00 Fino Kaposvár – Vidux-Szegedi RSE
17:00 Vegyész RC Kazincbarcika – MEAFC-Peka Bau
17:00 Kecskeméti RC – Prestige Fitness PSE
19:00 MÁV Előre Foxconn – DKSE
20:00 MAFC – Swissten Dág KSE