Kezdődik az utánpótlás-válogatott szezon: íme a leány U15-ös összetartások keretei!

A tavalyi U16-os Európa-bajnoki részvételt és az U18-asok EYOF-szereplését követően az utánpótlás válogatottak háza táján személyi változások zajlottak, amelyről korábban már írtunk.

Az U15-ös válogatott összetartásait vezetőedzőként Csányi Roland fogja vezényelni, mellette másodedzőként Toma Sándor és Csányi Dániel dolgozik majd, az erőnléti edzői feladatokat pedig Halász Nikoletta látja el, masszőrként pedig Kovács-Pásztor Zita foglalkozik a játékosokkal az edzőtáborok során.

A nemzeti csapat számára az őszi program két összetartásból fog állni, amely során az edzői brigád összesen 54 játékost mérnek fel. Az első körben október 27-30. között, majd október 31. és november 3. között két turnusban, Békéscsabán találkoznak a lányok.

A két turnusban résztvevő játékosok névsora:

Hankó Petra, Csicsely Ágnes, Borbola Olívia, Baiczer Niké, Bócsik Lili, Bohus Réka (BRSE), Mészáros Liza (BVSC), Antal Boglárka (KASI), Szalai Virág (KSE), Varga Blanka (MÁV Előre), Török Flóra Abigél (MTK), Juhász Janka, Nánai Boglárka (Szolnok), Tajcs Dorottya, Fraller Csenge, Kiss Lilien (SZOSI), Nánásy Regina (TRSE), Bitvai Janka (UTE), Mondi Napsugár, Horváth Regina, Balázsy Anna, Szilágyi Lilla Georgina, Ónodi Jamina, Csíkos Dorka, Alföldi Lujza, Gerencsér Rebecca (Vasas).

Koczka Sára Zsófia (BDSE), Zsivnovszki Minka (BKGDSE), Litauszki Anita (BRSE), Gergelyi Viktória, Munkácsi Julianna (DKLSN), Csirpák Vivien (Fatum Nyíregyháza), Palócz Nóra (KASI), Gébert Lili Emma (KSE), Szalmási Mia (MTK), Elekes Norka Ella (PTE), Kovács Bíbor Zoé, Nánási Anna, Puspán Elena (SZBRA), Kovács Tekla Emma (SZOSI), Nyers Alíz (SZRSE), Póta Hanna Lara (TRSE), Berecz Liza, Kiss Anna Márta, Tompa Tímea Nóra, Fábián Márta (UTE), Horváth Réka, Kalovits Léna, Barna Lili, Kovács Lilien, Turbucz Szonja, Varga-Kotrás Mila, Klein Kitti (Vasas), Reider Zsófia Center (VESC).