A magyar bajnoki ezüstérmes Kun Stefánia–Villám Lilla páros történelmi győzelmet aratott a törökországi Balikesirben megrendezett Beach Pro Tour Futures-versenyen!
Szeptember 25–28. között a nyugat-törökországi Balikesir adott otthont a Beach Pro Tour Futures újabb fordulójának, amelyen négy magyar páros vett részt. A versenyzők dolgát erősen megnehezítette az időjárás, hiszen többször is orkán erejű széllel kellett megküzdeniük a sportolóknak.
A csütörtöki selejtezőkben két férfi párosunk volt érdekelt: a friss U20-as Eb-bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos egy norvég kettőssel szemben maradt alul 2:0 arányban, míg a Borbély/Niemeier duó a lengyelek ellen szenvedett 2:1-es vereséget. Így két magyar kettős maradt versenyben. A Hajós/Stréli duó hazaiak elleni sikerrel nyitott, majd a csoportdöntőt elveszítették a lettek ellen, így szombaton a 12 között folytatták.
Kun Stefánia és Villám Lilla a rangos versenyt a 16-os főtáblán a svájci Grünig/Schwab kettős ellen kezdte egy 2:0-s győzelemmel, majd a később az elődöntőig menetelő finnek ellen is szettveszteség nélkül sikerült zárniuk.
Szombaton elsőként a férfi párosunk lépett homokra: a Seiser/Grössig osztrák duó elleni döntő játszmás siker után egy újabb hazai kettős várt rájuk a negyeddöntőben. A több mint egyórás thriller végén végül a törökök ünnepelhettek, így Hajós Artúr és Stréli Bence az ötödik helyen zárt.
A lányok számára még csak ezután kezdődött a szombat, hiszen a program furfangossága miatt a női negyeddöntőkre a nap végén került sor. A mieink ellenfele az a Tokosova/Terenova szlovák kettős volt, amely a legjobb 12 között hollandokat búcsúztatott. A mérkőzés – a fiúkéhoz hasonlóan – a harmadik játszmában dőlt el, ezt 15:11-re nyerte Stefi és Lilla. Érdekesség, hogy a legjobb négy közé három páros is abból a csoportból került ki, ahonnan a magyar lányok indultak.
Vasárnap kora délután az ellen a német Neuß/Maidhof kettős ellen léptek homokra az elődöntőben, amely a múlt heti Lille-i Futures-tornán a Vasvári testvéreket búcsúztatta. A magyar hölgyek magabiztos teljesítménnyel, mindkét szettet megnyerve jutottak a döntőbe.
A fináléra vasárnap, helyi idő szerint 19:30-kor, villanyfénynél került sor. Az első játszmát rendkívül magabiztosan, 21:18-ra nyerték a mieink, majd a második szett is ugyanilyen arányban zárult. A magyar páros így 2:0-ra diadalmaskodott, és történelmi sikert aratva ők lettek az első magyar duó, amely ilyen rangos nemzetközi strandröplabda-tornát nyert!