Az ifj. Nagy Péter irányította magyar férfiválogatott próbálta ugyan megnehezíteni Dánia dolgát, a házigazda 3-0-s győzelmével, csoportelsőként kvalifikált a kontinensbajnokságra a selejtező utolsó körében.
A magyar női röplabda válogatott után férfiválogatottunk is a nyári válogatott program végéhez érkezett. Ifj. Nagy Péter együttese a 2026-os Európa-bajnoki selejtező utolsó fordulójában Dániában, Odensében lépett pályára. A továbbjutás sorsa azonban már a múlt hétvégi, nyíregyházi körben eldőlt: a világbajnoki résztvevő Törökországtól elszenvedett, papírforma-vereséget követően biztossá vált, hogy válogatottunk nem lehet ott a jövő évi kontinensviadalon.
A törökök elleni mérkőzés után, a dániai összecsapás előtt a szövetségi kapitány és a válogatott liberója, Kiss Máté egyaránt úgy fogalmazott: a klasszisokkal teletűzdelt Boszporusz-partiak elleni találkozó a realitást tükrözte. Hozzátették, hogy a szintén erősebb játékerőt képviselő dánokkal szemben szeretnének jobb teljesítményt nyújtani, mint egy évvel korábban, az érdi Eb-selejtezőn.
Akárcsak Törökországgal szemben, úgy a dánok ellen is keményen állt bele a meccsbe a magyar férfiválogatott. Kifejezetten jól indult az első játszma, 10-10-ig többször is vezettek Horváth Kristófék, a folytatásban azonban a maguk javára billentették a mérleg nyelvét a skandinávok (25:17).
A második szett hasonlóan alakult, 11-10-ig előfordult, hogy három pont is volt a mieink előnye, ám a játékrész második felében fordítottak a vendéglátók és újból a házigazdák kezében volt az irányítás (25:18). A harmadik etap szorosabbra sikerült ugyan, mint az első kettő, sajnos nyertes szett nélkül ért véget férfiválogatottunk számára a 2026-os Európa-bajnoki selejtező-sorozat és annak utolsó fordulója.
A meccs legjobb magyar játékosának Kiss Mátét választották, a TippmixPro mérkőzés játékosa pedig Varga Péter lett.
CEV Férfi Európa-bajnoki selejtező, A-csoport, 4. mérkőzés
Dánia – Odense, 2025.08.17.
DÁNIA – MAGYARORSZÁG 3-0 (25:17; 25:18; 25:19)
Ifj. Nagy Péter: „Sok gondolat kavarog most a fejemben. Voltak pozitív momentumai ennek a mérkőzésnek és jól megvalósított dolgok, de voltak fegyelmezetlenségből adódó hibák, amiknek nem örülök. Tudtuk, hogy a dánok erősek, s ennek tükrében a háromszettes vereség nem meglepetés, de ahogy ma a dánok játszottak, lett volna esélyünk egy szettet nyerni. Nyilván csak egy nagyon jó játékkal, ami a szettek elején meg is volt, viszont a közepén rendszerint jött egy olyan állás, ahol sok hibát elkövettünk és türelmetlenek voltunk. Ebben a meccsben sok maradt, úgyhogy van bennem hiányérzet.”