Telekom Strandröplabda Magyar Bajnokság Döntő – vasárnap

Augusztus 8-10. között a Budapest Gardenben rendezték a Telekom Strandröplabda Magyar Bajnokság Döntőjét. Vasárnap eldőlt, kik hódították el a magyar bajnoki címet mind a férfiaknál, mind a nőknél.

A két női elődöntőben először a Kun/Villám páros győzte le Gubik Hannát és Nagy Esztert, majd a Vasvári testvérek diadalmaskodtak Honti-Majoros Chiara és Posztós-Szabó Adrienn ellen. A férfi elődöntőkben a Hajós/Stréli kettős előbb Borbély/Niemeier párosát búcsúztatta, majd egy hatalmas csatában, döntő szett hirtelen halálban – ahol Bogáncs Bálint sérülés miatt ápolásra is szorult – kerekedett felül Tari Bence és Veress Ákos duóján.

A női bronzmérkőzésen Honti-Majoros Chiara és Posztós-Szabó Adrienn, míg a férfiaknál Borbély Boldizsár és Niemeier Lukas állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A női „álomdöntő” igazi thrillernek bizonyult: az első szettet Vasvári Eszter és Zsófi nyerte, Kun Stefánia és Villám Lilla azonban kiegyenlített, ám a mindent eldöntő játszmában a Vasas-játékosok diadalmaskodtak, megszerezve ezzel első közös bajnoki címüket. A férfi finálé első játszmája szorosan alakult, a másodikat azonban az egymás oldalán ötszörös bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence magabiztosan nyerte az ifjúsági olimpiai negyedik helyezett Szabó/Bogáncs duóval szemben, ezzel elhódítva a bajnoki címet.