Női Eb-selejtező: legyőztük Dániát, kint vagyunk a kontinensviadalon!

Az Alessandro Chiappini irányította magyar csapat a 24 pontig meg sem álló Németh Anett vezérletével 3:0-s győzelmet aratott Dánia felett, ezzel pedig sorozatban hatodszor vehet részt a kontinensbajnokságon.

Sűrűek a napok manapság a Magyar Röplabda Szövetség háza táján. Múlt szombaton ért véget az ülőröplabda Európa-bajnokság Győrben, ezen a hétvégén pedig egyszerre két helyszínre szegeződött a sportág szerelmeseinek tekintete. A Telekom Strandröplabda Magyar Bajnokság Döntőjére, melynek első alkalommal adott otthont az óbudai Budapest Garden, ahol vasárnap az elődöntőket és a helyosztókat rendezték, és Nyíregyházára, ahol a magyar férfi- és női röplabda-válogatott vívott Európa-bajnoki selejtezőt, az urak Törökországgal, míg a hölgyek Dániával csaptak össze.

Eközben az ország keleti végében a klasszisokat a soraiban tudó török válogatott magabiztos, 3:0-s győzelmet aratott az Ezüst Európa Liga-ezüstérmes, házigazda magyar férfi röplabda-válogatott felett, a nyíregyházi Eb-selejtező szombat esti mérkőzésén. Ifj. Nagy Péter együttese számára a sorozat jövő hétvégén, Dániában zárul.

Vasárnap este pedig nem maradt más hátra, mint az Alessandro Chiappini irányította Arany Európa Liga-ezüstérmes női válogatott utolsó, mindent eldöntő mérkőzése az igen sűrű nyári programban és az Európa-bajnoki selejtezőben. Lányaink – akik tavaly mindkét összecsapásukat megnyerték – szerdán, Belgiumban bebiztosíthatták volna a helyüket az azeri-cseh-svéd-török közös rendezésű kontinenstornán, ám azon a meccsen a házigazda bizonyult jobbnak.

Tóth Fruzsináék Dániával szemben ellentmondást nem tűrő módon álltak bele a sorsdöntő találkozóba, az első játszmát 12, a másodikat pedig 11 ponttal nyerték meg. A harmadik szettben aztán visszakapaszkodtak a dánok, ám 12:12 után kilőtt a magyar válogatott és a 24 pontos Németh Anett irányításával megnyerte a találkozót, ezzel együtt pedig kivívta a részvétel jogát a 2026-os Európa-bajnokságon!

CEV Női Európa-bajnoki selejtező, B-csoport, 4. mérkőzés
Nyíregyháza, 2025.08.10.
MAGYARORSZÁG – DÁNIA 3:0 (25:13, 25:14, 25:15)

Alessandro Chiappini: „Nagyon elégedett és boldog vagyok, remekül játszottunk ma és elértük a nagy célunkat, ott vagyunk az Európa-bajnokságon! Ma szinte hibátlan teljesítményt nyújtottak a lányok, remekül nyitottunk, Brigi kiválóan szervezte a játékot, gyakorlatilag esélyt sem adtunk a dánoknak. A legutóbbi mérkőzésen elszenvedett vereségből nem volt könnyű felállni ilyen rövid idő alatt, ezért különösen büszke vagyok a lányokra. Köszönöm mindenkinek a munkáját, várjuk a sorsolást!”