A magyar női röplabda-válogatott nem bírt a házigazda belga csapattal Maaseikben Európa-bajnoki selejtezőn.
Az európai ranglista 16. helyét elfoglaló magyarok májusban és júniusban egy Európa-liga ezüstéremmel hangoltak, míg a CEV rangsorában 10. belgák a Nemzetek Ligájában zártak a 14. helyen. A rivális múlt vasárnap idegenben 3:0-ra legyőzte a selejtezőcsoport harmadik tagját, Dániát, így a mostani mérkőzésnek mindkét együttes azzal a tudattal vághatott neki, hogy a győztes biztos résztvevője lesz az Európa-bajnokságnak.
A két válogatott tavaly és tavalyelőtt is találkozott egymással: két éve a kontinenstorna nyitómeccsén a belgák házigazdaként simán nyertek 3:0-ra, míg a tavalyi, érdi Eb-selejtezőn – meglepetésre – Németh Anették diadalmaskodtak szintén könnyedén, játszmaveszteség nélkül.
Akkor nem volt teljes a belgák kerete, most azonban – mivel a riválisra augusztus végén még világbajnokság is vár – minden sztárjátékosára számíthatott Kris Vansnick szövetségi kapitány.
A negyedórás késéssel startoló szerdai összecsapást a hazaiak kezdték jobban, így Chiappini kilenc labdamenet után időt kért és igyekezett nyugalomra inteni játékosait. A magyarok ennek ellenére szinte csak az ellenfél hibáiból tudtak pontot szerezni, amin az olasz szakember második játékmegszakítása sem változtatott: nem találta a belgák jó védekezésének ellenszerét a vendég együttes, amely így simán került játszmahátrányba.
A második szettben egy ideig tartani tudták a magyarok a lépést riválisukkal, de a házigazdák továbbra is remekül védekeztek Némethék kiszámítható támadójátékával szemben. Chiappini az időkérések mellett cserével is igyekezett felrázni csapatát, de kisvártatva ismét tízpontos hazai előnynek tapsolhatott a szinte telt házas Steengoed Arena közönsége. A hajrában 20:8 után némileg engedett a szorításon a belga együttes, a magyarok mínusz öt pontra visszazárkóztak, de kevesebb mint egy órányi játék után így is közel kerültek a vereséghez.
A harmadik etapra maradtak azok a játékosok a magyar csapatban, akikkel az előző felvonásban sikerült felzárkózni, s ennek meg is lett a hatása, ugyanis Kiss Grétáék ezúttal tartani tudták a lépést vendéglátóikkal. A vendégek előkészítései 15-15 után pontatlanná váltak, a hazaiak pedig az ekkor kialakított előnyüket végigvitték, s 85 perc alatt lezárták az összecsapást.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazai csapatkapitány Britt Herbots volt 19 ponttal, míg a magyaroktól Németh Anett 17 pontig jutott.
CEV Női Európa-bajnoki selejtező, B-csoport, 5. mérkőzés
Belgium – Maaseik,2025.08.06.
Belgium – Magyarország 3:0 (25:13, 25:19, 25:20)
Belgium: Krenicky 4, Herbots 19, Lemmens 3, Martin 10, Radovic 4, Van Avarmaet 8. Csere: Rampelberg (liberó), Demeyer, Van Sas, Nagels, Verhelst 1. Szövetségi edző: Kris Vansnick
Magyarország: Bozóki-Szedmák, Kump 1, Németh 17, Kiss G. 6, Fekete 1, Petrenkó 1. Csere: Tóth F. (liberó), Szalai, Kiss N., Lászlop, Glemboczki 8, Kiss L. Szövetségi edző: Alessandro Chiappini.
Alessandro Chiappini: „Sajnálom, hogy ennyire bátortalanul kezdtük ezt a mérkőzést, az első szettben semmit sem mutattunk abból, amit valójában tudunk. A második játszma közepén kezdtünk felébredni, elsősorban a csereként beálló játékosoknak köszönhetően. Ezt a lendületet a harmadik szettben is megtartottuk, ám hol a belgák nyújtottak extrát védekezésben, hol mi rontottunk kulcspillanatokban nyitást, teljesen megérdemelten nyertek a hazaiak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ellenfelünk fizikális, gyors játékot játszó, kiváló csapat, akik idén a VNL-ben edződtek és készülhetnek a világbajnokságra is. Mi mostantól csak a vasárnapi, dánok elleni találkozóval foglalkozunk, ahol ki fogjuk harcolni az Európa-bajnoki részvételt.”
A magyar női röplabda-válogatott az Eb-selejtező mindent eldöntő, utolsó meccsnapján Dániával néz farkasszemet vasárnap 18 órakor a nyíregyházi Continental Arénában. A mérkőzésre a belépőjegyek megvásárolhatók az Eventimen.