Ülőröplabda Európa-bajnokság: hetedik és kilencedik hely a magyar csapatoktól!

Június 28. és augusztus 2. között a győri Városi Egyetemi Sportcsarnokban rendezték az A-divíziós ülőröplabda Európa-bajnokságot.

Június 27-én a nyitóünnepséggel megkezdődött az Európa-bajnokság, de az első mérkőzések hétfőn zajlottak. Az első három nap a női és férfi torna csoportmérkőzéseit rendezték meg. Csütörtökön a negyeddöntőket, pénteken az elődöntőket, szombaton pedig a helyosztókat és a döntőket rendezték meg.

A magyar férfiválogatott a csoportban a franciák ellen kezdték az Európa-bajnokságot. Ez a mérkőzés nem úgy indult, ahogy a fiúk szerették volna. 3:0-s vereség lett a vége, azonban még hétfő este, Törökország ellen sikerült javítani, 3:1-es sikerrel zárta a napot a csapat. Kedden a csoport két erősebb csapatával, Ukrajnával és Lengyelországgal csaptak össze, de sajnos ezúttal szettet sem sikerült nyerni. Az egyetlen mentsvár a továbbjutás szempontjából az volt, hogy a horvátokat sikerül legyőzni szerdán, azonban ez sem így lett. Így a 9-12. helyért folytatta a férfiválogatott. Itt két mérkőzés várt a csapatra, az olaszokat és a letteket is sikerült 3:1 arányban legyőzni, ezzel pedig a kilencedik helyen zárták az Eb-t, amivel pont sikerült a bentmaradás az A-divízióban.

A hölgyek sorsolása már a torna előtt is nagyon erősnek bizonyult. Az ukránok, a lengyelek és a szlovének is a kontinens elitjébe tartoznak és sajnos a papírformát minden meccsen érvényesítették is. A három vereséggel a negyedik helyen végeztek a lányok a csoportban, a negyeddöntőben pedig a címvédő olaszok jöttek szembe. A 3:0-s vereség után az 5-9. helyért zajló körmeccseken játszhatott a csapat. Még csütörtök este a horvátokat sikerült 3:0-ra legyőzni. Pénteken két meccs várt a mieinkre, délelőtt a németek ellen nem sikerült az, ami este a franciák ellen már igen, ez pedig a hetedik helyet jelentette a női válogatottunk számára.

EREDMÉNYEK
Ülőröplabda Európa-bajnokság
Győr, 2025. július 28 – augusztus 2.

FÉRFIAK
Csoportkör
Magyarország – Franciaország 0:3
Magyarország – Törökország 3:1
Magyarország – Ukrajna 0:3
Magyarország – Lengyelország 0:3
Magyarország – Horvátország 0:3
9-12. helyért
Magyarország – Olaszország 3:1
Magyarország – Lettország 3:1

NŐK
Csoportkör
Magyarország – Ukrajna 0:3
Magyarország – Lengyelország 0:3
Magyarország – Szlovénia 0:3
5-9. helyért
Magyarország – Horvátország 3:0
Magyarország – Németország 0:3
Magyarország – Franciaország 3:0

A magyar női válogatott kerete: Bara Eszter, Kovács Adrienn, Lőrincz Lilla, Lukoviczki Réka, Molnár Nikolett, Nebehaj Barbara, Szabóné Sipos Éva, Sztankó Éva. Szövetségi edző: Werkman Viktória, szövetségi kapitány: Raska Gyula.
A magyar férfiválogatott kerete: Domina József, Fazekas Tamás, Kertész Róbert, Kovács László, Peres János, Stirczer József, Szabó Béla Bence, Székely Ferenc, Veleg Krisztián, Zarándi Szabolcs. Szövetségi edző: Balogh István, szövetségi kapitány: Raska Gyula.