EYOF: Negyedik helyen végeztek a magyar lányok!

A magyar női U19-es válogatott július 20. és 27. között a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon vesz részt az észak-macedóniai Szkopjéban.

Ahogy azt korábbi cikkünkben is megírtuk, a lányok az EYOF protokolláris rendezvényei mellett egy érdi Héraklész Kupával készültek a megmérettetésre.

Ezen torna tapasztalatait már az első mérkőzésen kamatoztatni tudták a lányok, hiszen az ellenfél az a lengyel csapat volt, aki ellen Érden döntő szettes vereséget szenvedtünk. Ezúttal azonban nem hagytak kérdőjeleket a mieink, 3:1 arányban győztek. A második és harmadik mérkőzés nagyon hasonlóan alakult, hiszen elképesztő magabiztossággal sikerült a horvátokat és a németeket is kétvállra fektetni, így veretlenül végeztek csoportjuk első helyén.

Egy pihenőnap után következhetett az elődöntő. A magyar lányok a másik csoport másodikjával, Törökországgal csaptak össze. Ez a meccs aztán az eddigiek ellentétjét mutatta, nem sikerült a törökök dolgát megnehezíteni, így a bronzmérkőzésen kellett kiharcolni az érmet. A harmadik helyért aztán ismét (10 napon belül harmadszor) a lengyelek voltak az ellenfeleink. Az előző két meccshez képest egy harmadik forgatókönyvet láthattunk, az ellenfél uralta a játékot és 3:1-re nyert, ezzel a mieink a negyedik helyen végeztek. A bronztalálkozóhoz hozzátartozik, hogy Pampuch Gréta belázasodott, így nem tudott segíteni a lányoknak.

A hetedik helyen kvalifikáltunk és a negyedik helyen végeztünk, ami mindenképpen egy előrelépés. A csoportkörben a lengyelek ellen egy nagyon szoros meccset játszottunk, de a szettek végjátékaiból rendre mi jöttünk ki jól. A horvátok és a németek elleni meccseket viszont végig uralva tudtuk megnyerni. Az elődöntőben a későbbi győztes Törökország ellen nagyon közel voltunk a szettgyőzelemhez, de sajnos nem jött össze. A bronzmeccs reggelén egy sajnálatos betegség hátráltatott minket. Pampuch Grétinek 39 fok feletti láza volt, így nem tudtuk – és nem is akartuk – játszatni, emiatt kicsit más felállásban kellett játszanunk. Az első szett első felében jól játszottunk, de aztán felpuhultak a nyitásaink. A negyedik-ötödik szettben megint visszajöttünk a meccsbe, közel voltunk a bronzhoz, de sajnos ez most nem sikerült. Egy kicsit talán bátrabbnak kellett volna lennünk a döntő játszmában is, mint a negyedik szettben – értékelte a mérkőzéseket Horváth András szövetségi edző, majd összegezte a Szkopjéban eltöltött egy hetet. – Összességében jó eredményt értünk el, viszonylag nehéz körülmények között, amivel azért elégedettek lehetünk. Köszönöm minden stábtagnak az elvégzett munkát, hiszen rengeteget dolgoztunk, másfél hónapot voltunk távol és edzőtáboroztunk. Köszönjük a szövetségnek és a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, hogy egy ilyen élményben lehetett részünk. Bízom benne, hogy – az elmúlt három évhez hasonlóan – további szép eredményeket fog majd elérni ez a keret!

EREDMÉNYEK
XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál
Szkopje, Észak-Macedónia, 2025.07.21-26.
CSOPORTKÖR
Magyarország – Lengyelország 3:1
Magyarország – Horvátország 3:0
Magyarország – Németország 3:0
ELŐDÖNTŐ
Magyarország – Törökország 0:3
BRONZMÉRKŐZÉS
Magyarország – Lengyelország 1:3

A magyar válogatott kerete:
Borhi Luca, Csereklye Zsófia, Diósi Petra Sophie, Eged Karolina, Gajdács Lina, Kapronczai Blanka, Németh Luca, Pampuch Gréta, Piros Janka, Pusztai Lilien, Zsombók Anna, Zsombók Eszter. Szövetségi edző: Horváth András.