Telekom Strandröplabda OB: Tatán következik a harmadik forduló!

Július 11-13. között rendezik a Telekom Strandröplabda Országos Bajnokság harmadik fordulóját, Tatán, a Tópart sétányon. A férfiaknál teli táblával indul a verseny, míg a hölgyeknél 26 nevezés érkezett.

Pénteken a selejtezőkre kerül sor, a 16-os tábláról négy páros kerül a főtáblára, ahol 12 kiemelthez csatlakozhatnak a szombati napon. A főtáblán négy négycsapatos csoportból az elsők egyből a negyeddöntőbe kvalifikálnak, míg a második- és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a negyeddöntőbe jutásért. Vasárnap kerül megrendezésre mindkét nemnél a két-két elődöntő, valamint a helyosztók. A sorsolás ITT érhető el.

A férfiaknál az első két fordulót megnyerő Kunert/Polgár páros ezen a hétvégén is homokra lép. Dóczi Domonkos Borbély Boldizsárral, Niemeier Lukas pedig Hajós Artúrral indul. Ott lesz a mezőnyben Csopak döntőse, Oláh Botond és Ghazal Jamil is, valamint a hétközi U20-as MEVZA-Eb-selejtezőn ezüstérmes Tari/Veress páros is.

A hölgyeknél a legnagyobb hiányzó egyértelműen az előző két forduló győztese, a Vasvári testvérek. Ott lesz azonban a qindongi Futures-tornán történelmi ezüstérmet szerző Kun/Villám kettős, valamint az eddigi két tornán egyaránt döntőt játszó Posztós-Szabó/Honti-Majoros kettős is. A hétközben U18-as Eb-kvalifikációt szerző Matkovits Alma a főtáblán kezd Stréli Tamarával, Honti-Majoros Kármen pedig a selejtezni kényszerül Bánki Borkával az oldalán.

A felnőtt versenyekkel párhuzamosan a pénteki napon a leányok, vasárnap a fiúk számára rendeznek U16 5*-os versenyt.

A felnőtt torna bronzmérkőzéseit és döntőit vasárnap az M4 Sport élőben közvetíti az alábbi program szerint:
14:05 – női bronzmérkőzés
15:15 – férfi bronzmérkőzés
16:30 – női döntő
17:30 – férfi döntő