A további szakmai fejlődés érdekében egy újabb ország, Montenegró röplabda szövetségével sikerült írásos megállapodást kötnie az MRSZ-nek. A szerződést a két szövetségi elnök, montenegrói részről Nikola Kazsics, valamint Vatai Gabriella írták alá a Magyar Röplabda Szövetég székházában, kedden délután.
Mozgalmas napjai vannak az MRSZ elnökének, Vatai Gabriellának, aki hétfőn előbb a küldöttgyűlésen, majd az azt követő évzárógálán vett részt, kedden pedig már a montenegrói szövetséget vezető Nikola Kazsiccsal folytatott eredményes tárgyalást, amelyet követően – a sajtó nyilvánossága előtt – aláírták a két ország sportági szövetségei közötti együttműködési megállapodást.
Vatai Gabriella a szerződéskötéssel kapcsolatban elmondta, hogy számos területen hasznos lehet mindkét fél számára az együttműködés. A montenegróiakkal már nyáron felvették a kapcsolatot, amikor a magyar férfiválogatott ott edzőtáborozott, s több egyeztetést követően mindketten arra a döntésre jutottak, hogy érdemes szorosabbra fűzni a két szövetség kapcsolatát. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a felnőtt és utánpótlás válogatottak számára közös edzéseket, edzőtáborokat, felkészülési mérkőzéseket és tornákat biztosítsanak, valamint az edzőképzés területén is szeretnének segítséget nyújtani egymásnak többek között.
Nikola Kazsics, a Montenegrói Röplabda Szövetség elnöke pedig arról beszélt, hogy a női vonalon a magyar, a férfiaknál pedig a montenegrói válogatott, amelyik egy kicsit – meglátása szerint – erősebb a másiknál, s pont emiatt mindkét nemzeti csapatnál hasznosak lehetnek a közös edzések, edzőtáborok, illetve előkészületi meccsek. Hozzátette: boldog, hogy egy nagy röplabdás hagyományokkal rendelkező országgal sikerült megállapodást kötniük, s biztos benne, hogy sokat tanulhatnak majd a magyaroktól, akárcsak a magyarok tőlük, így mindkét fél számára – hosszútávon is – gyümölcsöző lehet az együttműködés.
Az eseményen ott volt Zalai Dávid főtitkár, Kádár Zoltán operatív igazgató, valamint Nagy Kornél nemzetközi igazgató is. Utóbbi elmondta, hogy több országgal – így például az olasszal vagy a szerbbel – is sikerült megállapodniuk már korábban, s a magyar röplabdázás további fejlődésének célját szolgálja a mostani szerződéskötés is. Hozzátette: a jövőben is várhatóak hasonló együttműködésekkel kapcsolatos bejelentések, amelyek olyan hosszútávú terveket is elősegíthetnek, mint például a tornarendezés utánpótlás vagy akár felnőtt szinten.