Hoboth Sándor 70 éves!

Szövetség

Fénykorában a Budapesti Honvéd játékosa volt és szerzett 1980-ban és 1981-ben is magyar bajnoki címet, valamint a Kupagyőztesek Európa Kupájában előkelő negyedik helyet Hoboth Sándor, aki 113 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt 1976 és 1982 között. A férfi válogatottal világ- és Európa-bajnokságon is szerepelt, utóbbin 1977-ben Finnországban negyedik (!) helyen zárt a nemzeti csapat tagjaként.

Játékoskarrierje befejezését követően edzőként dolgozott, volt egy rövid ideig a női válogatott szövetségi kapitánya is, emellett hamar bekerült az MRSZ kötelékébe, elsőként szakfelügyelőként, de később tevékenykedett elnökségi tagként, valamint technikai és ügyvezető igazgatóként is. Munkássága azonban a sportdiplomáciában teljesedett ki az elmúlt évtizedekben: 2004 óta az Európai Röplabda Szövetség (CEV) Supervisora, 2005-től pedig a CEV Kupabizottságának tagja. Tudása, közvetlensége és szerénysége miatt is kedvelik őt a hazai és a nemzetközi röplabdaélet szereplői.

Az 1954. október 4-én született Hoboth Sándort – aki a képen gyermekei, Ákos és Adrienn társaságában látható – Isten éltesse sokáig!

Boldog 70. születésnapot kívánunk!