Több ország sportági szakszövetségének, köztük az MRSZ-nek az elöljárói is meghívást kaptak a Horvát Röplabda Szövetség múlt hétvégi, zadari éves Közgyűlésére. Az eseményen a sportdiplomáciai kapcsolatok további erősítése mellett számos előremutató egyeztetés is történt. A Magyar Röplabda Szövetséget Vatai Gabriella elnök és Nagy Kornél nemzetközi igazgató képviselte Horvátországban.
A magyar mellett a szerb, a cseh, a szlovák, az észak-macedón, a montenegrói, valamint a rendező horvát szakszövetség elöljárói részvételével megtartott nagy volumenű rendezvényen számos előremutató egyeztetés történt a jövőbeli együttműködések lehetőségeiről, valamint az utánpótlásnevelésről, a szakemberképzésről, a sportág népszerűsítéséről és fejlesztéséről is.
Frane Žanić, az eseménynek otthont adó horvát szövetség elnöke elmondta, hogy nemcsak a horvát, hanem az egész térség röplabdasportját illetően nagy lehetőséget lát a fejlődésre. Kiemelte azt is, hogy honfitársa, Roko Sikirić személyében olyan elnöke lett a CEV-nek, aki további lendületet adhat a sportágnak.