A héten elrajtol a női Extraliga (1. rész)

Klub - hazai, Teremröplabda

Már csak pár nap van hátra a női Extraliga 2024/25-ös szezonjának rajtjáig: addig is összeszedtük, hogyan alakult a csapatok felkészülése, ki hogyan erősített az új idényre. Összeállításunk első részében a Vasas SC, a Szent Benedek Röplabda Akadémia, az UTE és a FATUM Nyíregyháza együtteseit mutatjuk be.

A címvédő Vasas Óbuda mellett a klub utánpótlás együttese a Vasas SC is a legmagasabb osztályban indulhat az új idényben. Kőnig Gábor együttesében nem történt sok változás: Märcz Mira az UTE együtteséhez igazolt, míg Fekete Fanni, Kiss Lilla és Botyányszki Fanni a Vasas Óbuda együttesét erősítik a következő szezonban. A helyekre Kiss Nóra érkezett Szegedről, valamint a fiatalabb korosztályokból Engin Lilien, Solti Fanni, Zsombók Anna, Zsombók Eszter és Teleki Anna került fel a Kőnig-csapathoz. Az utánpótlás korosztályokkal sikert sikerre halmozó Kőnignek ez lesz az első idénye edzőként az Extraligában, így fő cél a tapasztalatszerzés, de „ha örömmel és felszabadultan röplabdázunk, annak részsikerekben és győzelmekben is mérhető lesz majd az eredménye” – mondta el a csapat múlt szerdai sajtótájékoztatóján a szakvezető. Komoly tapasztalattal rendelkező ellenfelekkel meccselt a Vasas SC a szezon előtt, a román Lugoj vagy a szlovák Nyitra elleni találkozók sokat segítettek a felkészülésben. Az új szezon ráadásul házi rangadóval indul: október 9-én Vasas Óbuda – Vasas SC mérkőzést rendeznek.

Alaposan átalakult a Szent Benedek Röplabda Akadémia csapata az új idényre, a légiósok mellett Szerényi Gréta és Berkó Lili is elhagyta a klubot. Fiataljaival viszont hosszabbított az együttes: Krakoczki Csenge, Szabó Krisztina, Szakály Stefánia, Nagy Emese is Balatonfüreden folytatja, ahogy a rutinos liberó, Fáth Kinga is. Három új külföldivel is erősödött Varga Tomas együttese: Marija Susic, Sara Glibic és Simona Jelinkova érkezett a klubhoz. Az SZBRA előbb szlovákiai felkészülési tornával hangolt (2 győzelem mellett két vereség a mérleg), majd hazai pályán rendezett felkészülési tornát a TFSE, a Vasas SC és szlovák Nyitra részvételével, melyet végül másodikként zárt. A csapat a KNRC vendégeként Kaposváron kezdi a szezont október 4-én.

Ahogy Balatonfüreden, úgy Újpesten is komoly változások történtek nyáron: Horváth András távozott a vezetőedzői posztról, a helyét a török Alper Erdoğuş vette át. A játékoskeret is átalakult: a Vasas két tehetsége, Jámbor Cecília és Märcz Mira a több játéklehetőség reményében igazolt a lila-fehérekhez, de visszatért az UTE gárdájához Bagyinka Fanni is. Két kubai (Lisania Grafort, Finé), egy-egy szerb (Božica Marković), ukrán (Yevheniia Khober) és bolgár (Emileta Racheva) légiós segíti majd a magyar fiatalokat, hiszen Dani Laura, Baksa Panna, Zólyomi Rebeka, Dömsödi Tamara és Ambrosio Melani is hosszabbított. A lila-fehérek egy székesfehérvári felkészülési tornával is hangoltak az idényre, ahol a MÁV Előrétől kikaptak ugyan, horvát és osztrák ellenfelüket viszont legyőzték. Az UTE számára október 5-én rajtol a szezon, hazai pályán fogadják a MÁV Előre alakulatát.

A FATUM Nyíregyháza békéscsabai vendégjátékával kezdődik az új idény október 4-én. A Nyíregyháza az elsők között, már május-júniusban bejelentette új igazolásait: Kump Alíz és Pintér Andrea személyében tapasztalt játékosok érkeztek centerposztra, melléjük érkezett a kanadai Natasha Calkins, a szerb Marija Skoric és a lengyel Paulina Zaborowska. A csapat pontgyárosa, Nina Kocic a rivális MBH-Békéscsabához igazolt, és távozott Ivana Jeremic is. Maradt viszont Tóth Fruzsina, a csapat kapitánya, illetve a szintén magyar válogatott Lászlop Alexandra is. Az új idényt is Adrian Chylinski vezetésével kezdi a nyírségi csapat. Több felkészülési tornán is részt vett a Nyíregyháza, többek között a hagyományos FATUM Kupán, ahol harmadik helyen végzett az együttes a CSM Lugoj és az MBH-Békéscsaba mögött, megelőzve a szlovén Calcit Kamnik-ot. Ezt követően Romániában játszott felkészülési tornán a FATUM, ahol negyedik helyen zárt Adrian Chylinski csapata. Még egy edzőmeccs vár a nyírségiekre: szombaton a CSM Lugoj együttesével meccselnek az új idény főpróbáján.

Folytatjuk…