Befejeződött a nyolcaddöntő a belga–francia–holland–szlovén közös rendezésű férfi Európa-bajnokságon, hétfőn és kedden pedig már a legjobb négy közé jutásért játszanak a csapatok.
A legnagyobb meglepetést talán a csoportmeccsek során gyengén szereplő német válogatott okozta, amely a 20 pontig jutó Grózer György vezérletével 3:1-re győzte le az egyik társházigazda holland válogatottat. A németeknek a négy közé jutásért sem lesz egyszerű dolga, hiszen a világbajnok lengyeleket kellene ehhez legyőznie.
Búcsúzott egy másik házigazda, a belga válogatott is, amelyet éppen a magyar csapat selejtezőcsoportját megnyerő ukránok győzték le döntő játszmában, ők majd a cseheket búcsúztató szerbekkel találkoznak, s ezt a találkozót majd Mezőffy Zsolt vezeti.
A szlovénok is hátrányból fordítottak Bulgária ellen, ők a görögöket legyőző oroszokkal meccselnek a négy közé jutásért. A házigazdák közül egyedül a franciák nyertek simán, a finneket három szettben legyőzve, az ő ellenfelük a törököket búcsúztató Olaszország lesz. A két ét csapat találkozott már egymással a csoportkörben, s akkor a franciák nyertek 3:1-re.
A negyeddöntők közül hétfőn este a német–lengyel, kedden pedig a francia–olasz összecsapást a Sport2 televízió élőben közvetíti.
A negyeddöntő párosítása, hétfő:
20:00 Németország – Lengyelország (Apeldoorn – Sport2)
20:30 Oroszország – Szlovénia (Ljubljana)
Kedd:
20:30 Szerbia – Ukrajna (Antwerpen)
20:45 Franciaország – Olaszország (Nantes – Sport2)