Sorozatunkban a magyar röplabdázás korábbi sikereit elevenítjük fel, Podani István kutatómunkájának és gyűjteményének köszönhetően.
A szakosztály története a második világháború befejezése után kezdődött, és a dekád végén már két bajnoki címet ünnepelt a Vasas: az 1949/50-es teljes, valamint az 1950-es, egy idényes bajnokság aranyérmét is piros-kékek nyerték.
Az urak később is remekeltek: a Benke, Farkas, Popovics, Prouza, Róka, Trausch (Deák, Keresztély, Németh) összetételű együttes a Magyar Népköztársasági Kupa 1956-os kiadásának döntőjében úgy győzte le 3:0-ra a Miskolci Törekvés csapatát, hogy az első szettben egyetlen pontot engedett át ellenfelének. Előzőleg a bajnokságban – a két arany után – négy ezüstérmet szerzett a Vasas (1951, 1953, 1954, 1955), s ugyancsak második helyezést ért el 1959-ben. A bronzok sem maradtak ki a kollekcióból: a piros-kék színkombináció képviselőit harmadikként jegyezték 1960-ban, 1962-ben, 1963-ban és 1970-ben. Közben a 154-szeres válogatott Prouza Ottó részt vett 1964-ben, Tokióban az ötkarikás játékokon – amelyeken hatodik helyezést értek el honfitársaink –, és mindmáig ő a Vasas egyetlen röplabdás olimpikonja.
Akkor még senki sem gondolta, hogy alig hét évvel a ’97-es harmadik helyezés után a férfi szekció megszűnik…
1973. • VASAS FÉRFI RÖPLABDA CSAPATKÉP A BALATON KUPÁN |
|
1973–08–11. • A Vasas SC csapata, a XVII. Balaton Kupa nemzetközi férfi röplabdatorna ezüstérmese.
A képen az álló sorban balról-jobbra:
(9) KISS LÁSZLÓ
(7) KECSE ANDRÁS
(6) DÉVÉNYI LÁSZLÓ 16 x vál. (1977)
(11) MONDI JÓZSEF 138 x vál. (1969-80)
(12) DEMÓ PÉTER
(4) LITTAI MIHÁLY
(8) SZILVÁSSY SÁNDOR
BENKE ATTILA 110 x vál. (1949-60) vezetőedző
A képen a guggoló sorban balról-jobbra:
(5) „MICA” ÁDÁM MIKLÓS
(4) „NÍNÓ” LÁSZLÓFI FERENC
IFJ. RÓKA GASTON
(10) BOTOS FERENC
Az 1973. évi XVII. nemzetközi férfi és női röplabda Balaton Kupa versenyein összesen 30 csapat, 16 férfi és 14 női együttes (ebből 7 NB I-es férfi és 4 NB I-es női) vett részt.
A nemzetközi férfi és női röplabda Balaton Kupa a magyar röplabda történetének legnagyobb szabású, leghosszabb ideig működő – ma már kultikusnak mondható – versenysorozata volt, amelyen minden évben a legtöbb felnőtt női és férfi röplabdacsapat vett részt.
Az 1973. évi nemzetközi férfi röplabda Balaton Kupa végeredménye:
Bp. Vasas Izzó SK
Vasas SC
Zalaegerszegi TE
Ózdvidéki Bányász
Malév SC
Kaposvári Dózsa
TV Stuttgart (német)
Keszthelyi Haladás
Újpesti Dózsa
Győri Dózsa
Nyíregyházi VSSC
Bakony Vegyész TC Veszprém
Honvéd BNA
Szombathelyi Styl SC
Ganz-Mávag VSE |
1973. • VASAS – HBNA FÉRFI RÖPLABDA MÉRKŐZÉS A XVII. BALATON KUPÁN |
|
1973–08–11. • A Vasas SC kiélezett nagy csatában, egy ponttal nyert az NB I-es újonc HBNA elleni meccsen a XVII. Balaton Kupa nemzetközi férfi röplabdatornán.
A képen balról-jobbra:
SIMA GÁBOR (HBNA)
SZŰCS IMRE (HBNA)
KRAJCZÁR BÉLA (HBNA)
(11) MONDI JÓZSEF (Vasas) 138 x vál. (1969-80)
(6) DÉVÉNYI LÁSZLÓ (Vasas)
(12) DEMÓ PÉTER (Vasas)
(4) „NÍNÓ” LÁSZLÓFI FERENC (Vasas)
Röplabda, férfiak. XVII. Balaton Kupa. 1973–08–11.
Helyosztó mérkőzés.
VASAS SC – HBNA 29:28
Keszthely.
Az 1973. évi XVII. nemzetközi férfi és női röplabda Balaton Kupa versenyein összesen 30 csapat, 16 férfi és 14 női együttes (ebből 7 NB I-es férfi és 4 NB I-es női) vett részt. |
1974. • A VASAS SC, AZ 1974. ÉVI VASAS KUPA FÉRFI RÖPLABDATORNA GYŐZTESE |
|
1974. • A Vasas SC csapata, az 1974. évi Vasas Kupa nemzetközi férfi röplabdatorna győztese, az 1974. évi NB I-es férfi röplabdabajnokság 6. helyezettje.
Az álló sorban balról-jobbra:
„MIKI BÁCSI” SURÁNYI MIKLÓS szakosztályvezető
(7) „SZISZI” SZIGETI LÁSZLÓ
(11) MONDI JÓZSEF 138 x vál. (1969-80)
(10) „LIBA” GYŐRI ATTILA 231x vál. (1976-88)
(9) „PEMPŐ” HEMPERGER LÁSZLÓ 31 x vál. (1982-85)
KISS LÁSZLÓ
BENKE ATTILA 110 x vál. (1949-60) vezetőedző
A guggoló sorban balról-jobbra:
(12) DEMÓ PÉTER
(5) „MICA” ÁDÁM MIKLÓS
(6) DÉVÉNYI LÁSZLÓ 16 x vál. (1977)
„NÍNÓ” LÁSZLÓFI FERENC
(4) IFJ. RÓKA GASTON
Az 1974. évi férfi röplabdatorna végeredménye:
Vasas SC
TFSE
VM Egyetértés
Zalaegerszegi TE
Kecskeméti SC
HBNA
A Vasas Kupa egyéni díjazottjai:
A torna legtechnikásabb játékosa: OLÁH BALÁZS (TFSE)
A torna legeredményesebb támadójátékosa: MONDI JÓZSEF (Vasas SC) |
1974. • A VASAS NB I-ES FÉRFI RÖPLABDACSAPATA REPÜLŐGÉPEN UTAZIK BERLINBE. |
|
1974. • A Vasas SC csapata, az 1974. évi NB I-es férfi röplabdabajnokság 6. helyezettje, – a TSC Berlin vendégeként – repülőgépen utazik a németországi nemzetközi röplabdatornán való részvételre.
A képen balról-jobbra:
JÓFÖLDI SÁNDOR gazdasági vezető
JUNI GYÖRGY 3 x vál. (1961)
PROUZA OTTÓ 154 x vál. (1953-65)
SZIGETI LÁSZLÓ
BODÓ ANDRÁS 5 x vál. (1969) |
1974. GYŐRI ATTILA (VASAS SC) AZ 1974. ÉVI FÉRFI RÖPLABDA OIK „LEGJOBB TÁMADÓJÁTÉKOS” CÍM EGYÉNI DÍJAZOTTJA. |
|
1974–12–23. Az 1974. évi férfi röplabda Országos Ifjúsági Kupán a „Legjobb Támadójátékos” egyéni díjat nyert GYŐRI ATTILA (edzője: Benke Attila), a Vasas SC ezüstérmes ifjúsági csapatának fiatal, ifjúsági válogatott tehetsége.
A képen háttal:
„LIBA” GYŐRI ATTILA (Vasas SC) 231 x vál. (1976-88)
Röplabda, férfiak. OIK, 1974. Országos döntő.
Mérkőzés az 1. helyért.
VASAS SC – KECSKEMÉTI SC 2:3
Tata, Edzőtábor.
A férfi röplabda OIK területi döntőinek befejezése után, az ország legjobb hat ificsapatának részvételével a Tatai Edzőtáborban, 1974. december 19-23. között rendezték meg az Országos Döntő meccseit.
Az OIK első helyéért vívott finálén elképesztő mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa. A végig bombaformában játszó Győri Attila által vezérelt Vasas gárdája nyerte az első két játszmát, majd 2:0 után a harmadik szettben is jelentős előnyre tett szert, ekkor úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs.
Ám a „Frici” Dunszt Ferenc edző által irányított Kecskemét nem adta fel, hihetetlen küzdelemben megfordította a szettet. Ezek után a Vasas nem tudta kihasználni jelentős előnyét, így az óriási akaraterővel küzdő kecskemétiek végül a maguk javára fordították a találkozót, veretlenül nyerték az OIK-döntőt, megvédve ezzel előző évi címüket.
Az OIK bronzérmének sorsa az azonos pontszámmal végzett Székesfehérvár és a Keszthely között a játszmaarányon dőlt el.
Az 1974. évi férfi röplabda OIK egyéni díjazottjai:
Legjobb támadójátékos: GYŐRI ATTILA (Vasas SC)
Legjobb mezőnyjátékos: NAGY PÉTER (Kecskeméti SC)
A férfi röplabda Országos Ifjúsági Kupa 1974. évi döntőjének végeredménye:
1. Kecskeméti SC // 5 // 5 // – // 15:2 // 10 pont
2. Vasas SC // 5 // 4 // 1 // 14:4 // 9 pont
3. Székesfehérvári Volán // 5 // 2 // 3 // 8:9 // 7 pont
4. Keszthelyi Haladás // 5 // 2 // 3 // 6:12 // 7 pont
5. TFSE // 5 // 1 // 4 // 6:13 // 6 pont
6. Kaposvári Dózsa // 5 // 1 // 4 // 4:12 // 6 pont |
1975. • BUZEK ÜTÉSÉT SÁNCOLJA A VASAS CSEPELEN. |
|
1975–03–15. A férfi röplabda NB I hétvégi fordulójában a bajnoki címvédő csepeliek gárdája az előző évi hatodik helyezett angyalföldiek megfiatalított csapatát fogadta.
Röplabda, férfiak. NB I. 1975–03–15.
CSEPEL SC – VASAS SC 3:0 (4, 1, 1)
Csepeli Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Zsolczai János.
CSEPEL: KOVÁCS K., BABATI, Somogyi, BUZEK, Policsányi, Steiner. Csere: Békevári, DARÓCZI, Mészöly. Edző: Prouza Ottó.
VASAS: MONDI, DÉVÉNYI, Hemperger, Győri, Ádám M., Lászlófi. Csere: Szilvássy S., Róka G., Vas J. Edző: Benke Attila. |
1975. A VASAS SC NB I-ES FÉRFI RÖPLABDACSAPATA A TRÓFEÁKKAL, AMELYET KUPAGYŐZTESKÉNT NYERT OLASZORSZÁGBAN. |
|
A képen az álló sorban balról-jobbra:
„MIKI BÁCSI” SURÁNYI MIKLÓS szakosztályvezető
„SZISZI” SZIGETI ATTILA
„LIBA” GYŐRI ATTILA 231x vál. (1976-88)
„PEMPŐ” HEMPERGER LÁSZLÓ 31 x vál. (1982-85)
MONDI JÓZSEF 138 x vál. (1969-80)
SZILVÁSSY SÁNDOR
BENKE ATTILA 110 x vál. (1949-60) vezetőedző
A guggoló sorban balról-jobbra:
IFJ. RÓKA GASTON
DEMÓ PÉTER
DÉVÉNYI LÁSZLÓ 16 x vál. (1977)
„MICA” ÁDÁM MIKLÓS
„NÍNÓ” LÁSZLÓFI FERENC1975–11–10. A Vasas SC NB I-es csapata a Vasas SC Pasaréti úti sportcsarnokában mutatta be az Olaszországban, Parma-ban, a nemzetközi férfi röplabdatornán megnyert trófeáit.
Az UISP (Unione Italiana Sport Popolare) meghívására a Vasas SC férfi röplabdacsapata 1975. november 2-9. között két nemzetközi tornán vett részt Olaszországban.
Az egyik torna Észak-Olaszországban, az Alpok lábánál lévő festői szépségű völgyben fekvő Aosta-ban, a másik pedig Parma városában volt.
Aostában a Vasas vendéglátója – a Vasas Kupáról már ismert – Olympia csapata mellett részt vett az olasz Iaco Rosei és a csehszlovák extraligás Liaz Jablonec is.
A tornarendszerben lebonyolításra került, két nyert játszmáig tartó mérkőzéseken a Vasas SC az olasz csapatok ellen magabiztosan győzött, míg a Liaz Jablonec-től jelentős vezetés után nagy küzdelemben vereséget szenvedett, és a második helyen végzett.
Parma városában tizenhatodik alkalommal rendezték meg a hagyományos nemzetközi férfi röplabdatornát, amelyet 1961-ben a Vasas csapata nyert. Az elmúlt évek során olyan neves egyesületek szereztek győzelmet, mint a Minyor Pernik (bolgár), a Resovia Rzeszów (lengyel), Sparta Praha (csehszlovák), Lokomotiv Leningrád (szovjet), valamint két alkalommal a Csepel SC csapata is.
Parma-ban a nemzetközi férfi röplabdatornán 1975-ben a Liaz Jablonec (Csehszlovák), a Parma (olasz), az Edilcuoghi (olasz), és a Vasas SC csapatai vettek részt. A meccsek három nyert játszmáig tartottak, és az első napi győztesek játszottak az 1–2., a vesztesek pedig a 3–4. helyért.
A Vasas az első napon az olasz Edilcuoghi elleni mérkőzésen 16:14-re megnyert döntő, ötödik játszma után az öltözőben értesült arról, hogy téves jegyzőkönyvi bejegyzés miatt vissza kell jönnie a pályára, és 16:15-ről kell folytatni a csatát. A Vasas csapata nagyszerűen helyt állt, mert tovább folytatva a küzdelmet, végül 19:17-re megnyerte a szettet, ezzel a meccset is, kivívva ezzel a közönség szimpátiáját is.
A második játéknapon a torna döntőjében a Vasas SC a helyi játékvezető erőteljes támogatásával játszó Parma ellen nagyon fegyelmezett, jó játékkal megnyerte a meccset, így a torna győzteseként végzett.Az 1975. évi nemzetközi férfi röplabdatorna végeredménye:
1. Vasas SC
2. Parma (olasz)
3. Edilcuoghi (olasz)
4. Liaz Jablonec (csehszlovák)A két torna között a Vasas csapata ellátogatott Cremonába is, ahol felkészülési mérkőzésen a helyi csapatot 3:0 arányban győzte le.
A Vasas SC ezzel nagy sikert ért el, 1975-ben tizennégy év után újra tornagyőztes lett Parma-ban. |
1975. A VASAS SC NB I-ES FÉRFI RÖPLABDACSAPATA A TRÓFEÁKKAL, AMELYET KUPAGYŐZTESKÉNT NYERT OLASZORSZÁGBAN. |
|
A képen:
„PEMPŐ” HEMPERGER LÁSZLÓ 31 x vál. (1982-85)
IFJ. RÓKA GASTON
„LIBA” GYŐRI ATTILA 231x vál. (1976-88)
|