A Bajnokok Ligája-címvédő, klubvilágbajnok, olasz bajnoki listavezető és világcsúcstartó Imoco Volley Conegliano lesz a Fatum-Nyíregyháza ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
Igazi röplabdaünnepre készülnek Nyíregyházán, hiszen a város csapata 17 év elteltével játszik újra Bajnokok Ligája-mérkőzést hazai pályán, ráadásul nem is akármilyen ellenféllel szemben: az olasz Coneglianót a legtöbb szakértő a világ jelenlegi legerősebb együttesének tartja.
Nem alaptalanul: a Trevisóhoz közeli kisváros csapata a legutóbbi szezonban megnyerte a Bajnokok Ligáját, a mostani idényben magabiztosan vezeti az olasz bajnokságot, több olasz, valamint amerikai, bolgár, holland és lengyel válogatott játékosokat is a soraiban tudhat, és szinte szó szerint csak szökőévente szenved vereséget. Ebben a tekintetben idén a világrekordot is megdöntötte Daniele Santarelli együttese, amely 2019 decemberétől kezdve majdnem két éven át számított legyőzhetetlennek, zsinórban 76 tétmérkőzésen át nem talált legyőzőre. Ez a sorozat ugyan december elsején, a Firenze elleni bajnokin megszakadt, de ettől függetlenül természetesen a Conegliano a nyíregyházi mérkőzés favoritja.
„Attól függetlenül, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni. Szeretnénk pontokat szerezni, megnehezíteni az olasz csapat dolgát. Ők biztosan nem követik el azt a hibát, hogy lebecsülnének minket, de szeretnénk, ha ez a magyar és a nyíregyházi sportélet egyik emlékezetes napja lenne – nyilatkozta Németh Szabolcs vezetőedző a klub honlapjának.
„A világ egyik legjobb csapata lesz az ellenfelünk. Szeretnénk a legjobbunkat nyújtani az olasz csapat ellen, és élvezni a játékot. Jobban kell röplabdáznunk, mint legutóbb, felszabadultan, a saját játékunkat kell játszanunk” – tette hozzá a csapat játékosa, Nikola Radosova.
Az olaszok szakvezetője, Daniele Santarelli a Conegliano honlapján így fogalmazott:
„A decemberi hónap rendkívül fontos lesz számunkra, hiszen két idegenbeli BL-meccs és egy Klubvilágbajnokság is vár ránk, de szerencsére felépültek a sérültjeink, így teljes kerettel érkeztünk Magyarországra. Papíron mi vagyunk a nyíregyházi találkozó esélyesei, de tisztában vagyunk vele, hogy a Bajnokok Ligájában soha egyetlen riválist sem szabad lebecsülni. Azért is lesz fontos számunkra ez az összecsapás, mert ez lesz az utolsó tétmeccsünk a Klubvilágbajnokság előtt, ezért mindenképpen szeretnénk jó teljesítményt nyújtani.”
A Fatum-Nyíregyháza – Imoco Volley Conegliano Bajnokok Ligája-mérkőzés 18 órakor kezdődik a Continental Arénában, a találkozót a Digisport élőben közvetíti.