Magyar Kupa: az MTK-val lett teljes a negyeddöntő mezőnye

Utolsóként az MTK jutott be a legjobb nyolc közé a női Magyar Kupában, miután 3:0-ra győzött a Budaörs ellen, s így kettős győzelemmel nyerték a párharcot. A fővárosiak a Swietelsky-Békéscsabával mérik majd össze az erejüket az elődöntőbe kerülésért.

 

Női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó:
MTK Budapest – Budaörsi DSE 3:0 (21, 19, 19)
Budaörs, 100 néző. V: Meztőffy, Adler.
MTK: Giommarini 3, Kilyénfalvi 8, Windisch 10, Tatár 5, Tettamanti 2, Boskó. Csere: Szalai, Weidemann (liberók), Sziládi 9, Borsos 6, Berkó 2, Petri 3, Spaethling 2, Varga B. 4. Vezetőedző: Leiszt Máté.
BDSE: Pisák L. 1, Vincze 1, Hernády 5, Pisák F. 4, Horváth P. 5, Merza 1. Csere: Futsek, Ujvárosi (liberók), Jakab 2, Tátrai 3, Darvas, Kiss Zs., Tóth L. 1. Vezetőedző: Ujvárosi Levente.
Edzői értékelés
Leiszt Máté:
– Az első szettben haragudtam kicsit a lányokra, láttam ugyan rajtuk az akaratot, de ez figyelmetlenséggel párosult, ezért a kelleténél szorosabb eredménnyel nyertük a játszmát. A másodikban már jobban tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, s olyan taktikai elemeket gyakoroltunk, melyeket korábban tétmérkőzésen még egyszer sem. A harmadik szettben a cserék nagyon jól szálltak be, akik eddig kevesebbet játszottak, ők is élni tudtak a lehetőséggel. A kitűzött célt teljesítettük, innentől teljes erővel a békéscsabaiakra koncentrálunk.
Ujvárosi Levente: – Ma nem tudtunk azon a hőfokon játszani ami tőlünk megszokott. Majdnem mindenki az iskolapadból jött. Kár érte, mert az MTK se fogott ki jó napot. Veszünk egy nagy levegőt és az utolsó mérkőzésen Debrecenben megmutatjuk mit tudunk.
Továbbjutott az MTK kettős győzelemmel.

 

A női Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása ágrajz szerint:
Vasas Óbuda – 1. MCM Diamant Kaposvár
MTK Budapest – Swietelsky-BRSE
Szent Benedek RA – Újpesti TE
Diósgyőri VTK – Fatum Nyíregyháza

A férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása ágrajz szerint:
MAFC BME – Vegyész RC Kazincbarcika
MÁV Előre SC-Foxconn – FINO Kaposvár
Kistext – Kecskeméti RC
Rákosmente – Pénzügyőr

 

HETI PROGRAM:
December 8., szerda
17:00 Pénzügyőr – Podoljani Horodok (ukrán), Horodok (férfi Challenge Kupa, 1. forduló, visszavágó)

December 9., csütörtök
18:00 Fatum Nyíregyháza – Conegliano (olasz; női Bajnokok Ligája); Tv: DIGI Sport1

December 10., péntek
19:30 MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza (férfi NB I)

December 11., szombat
14:30 Kistext – Kecskeméti RC; Szilágyi utca (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
15:00 DSZC-Eötvös DSE – Budaörsi DSE (női NB I)
17:00 Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:00 MTK Budapest – Swietelsky-BRSE (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
20:00 Rákosmente – Pénzügyőr; Szent Margit Gimnázium (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv

December 12., vasárnap
17:00 MÁV Előre-Foxconn – Fino Kaposvár (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:00 MAFC – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:30 DVTK – Fatum Nyíregyháza (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv