Ahhoz képest, hogy a bajnoki idény gyakorlatilag már több mint egy hete befejeződött erre az évre, még mindig zsúfolt program vár a röplabda barátokra. A nemzetközi és a Magyar Kupa küzdelmeinek köszönhetően ugyanis ezen a héten minden napra jut legalább egy találkozó.
Ma, azaz hétfőn este a Vegyész fogadja a GLP Nyíregyházát, kedden pedig az MTK a Budaörsöt (bár a színhely mindkét csapat számára hazai pályának számít), s ezekkel a találkozókkal zárul az MVM Magyar Kupa nyolcaddöntője.
Kedden azonban két magyar érdekeltségű Challenge Kupa-találkozóra is sor kerül: a nőknél az 1. MCM-Diamant Kaposvár Szakmáry Gréta csapata, a török Aydin ellen lép majd pályára idegenben, míg a férfiaknál a bajnok Pénzügyőr az ukrán Podoljani vendége lesz Horodokban. Másnap aztán ennek a meccsnek a visszavágóját is lejátsszák egy füst alatt az ukrán városban. Csütörtökön pedig jön a legnagyobb csemege, hiszen a Bajnokok Ligájában a Fatum Nyíregyháza a címvédő olasz Coneglianót fogadja, s ezt a találkozót a DIGI Sport1 csatorna élőben közvetíti.
Pénteken egy NB I-es férfi, másnap pedig egy női meccset rendeznek, de szombaton már megkezdődnek a Magyar Kupa negyeddöntőjének küzdelmei is. Aznap a férfiaknál Kistext a Kecskemétet fogadja az UTE Szilágyi utcai csarnokában, a nőknél pedig a Vasas a kedden még Törökországban vendégszereplő kaposvári lányokat látja vendégül, míg a békéscsabaiak Budaörsre látogatnak, amennyiben az MTK jut tovább a BDSE elleni párharcból.
Vasárnap négy kupameccsre kerül sor: a MÁV Előre a Fino Kaposvárt, a nyolcaddöntő meglepetéscsapatra, a Rákosmente pedig a címvédő Pénzügyőrt látja vendégül, az más kérdés, hogy a meccs színhelye a PSE csarnoka lesz. Akár a Vegyész, akár a Nyíregyháza jut tovább hétfő este, a MAFC a győztes ellen lép majd pályára ezen a napon, míg a címvédő nyíregyházi lányok a Diósgyőrhöz látogatnak.
HETI PROGRAM:
December 6., hétfő
18:00 Vegyész RC Kazincbarcika – GLP Nyíregyháza (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
December 7., kedd
17:00 Podoljani Horodok (ukrán) – Pénzügyőr (férfi Challenge Kupa, 1. forduló, első mérkőzés)
18:00 Aydin BBSK (török) – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Challenge Kupa, 1. forduló, első mérkőzés)
20:00 MTK Budapest – Budaörsi DSE (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
December 8., szerda
17:00 Pénzügyőr – Podoljani Horodok (ukrán), Horodok (férfi Challenge Kupa, 1. forduló, visszavágó)
December 9., csütörtök
18:00 Fatum Nyíregyháza – Conegliano (olasz; női Bajnokok Ligája); Tv: DIGI Sport1
December 10., péntek
19:30 MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza (férfi NB I)
December 11., szombat
14:30 Kistext – Kecskeméti RC; Szilágyi utca (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
15:00 DSZC-Eötvös DSE – Budaörsi DSE (női NB I)
17:00 Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
19:00 MTK Budapest – Swietelsky-BRSE (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés) – ha az MTK jut tovább
December 12., vasárnap
17:00 MÁV Előre-Foxconn – Fino Kaposvár (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
19:00 MAFC – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
19:30 DVTK – Fatum Nyíregyháza (női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
20:00 Rákosmente – Pénzügyőr; Kőér utca (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)