Pádár Krisztián: 2 meccs, 61 pont!

Fantasztikus hétvégén van túl a japán Toray Arrows magyar klasszisa, Pádár Krisztián, aki az oszakai székhelyű Panasonic Panthers elleni bajnoki meccseken csapata legjobbja volt: a szombati összecsapáson 31 pontot szerzett, 2 ászt nyitott, míg a vasárnapi meccsen 30 pontig jutott, amiből 5 ásznyitás, 1 pedig blokk után született!

Pádár Krisztián így értékelte hétvégi fellépéseiket:

„Akárcsak a legutóbbi meccseinken, most is az volt a döntő, hogy majdnem minden szettben voltak nyitásszériák, amelyekkel el tudtunk lépni pár ponttal és így kisebb nyomás alatt tudtunk nyitásfogadásból támadni. Nagyon gyors játékot játszunk, amit csak akkor tudnak megtörni, ha megnyitnak minket. Viszont éppen emiatt általában sokat hibáznak ellenünk, mert több kockázatot vállalnak. Az is előnyt jelent szamunkra, hogy fizikálisan nagyon jól bírjuk a második meccseke is a hétvégi fordulók során.”

A Toray Arrows 14 fordulót követően vezeti a japán bajnokság tabelláját, a másik magyar légiós, Baróti Árpád csapata, a Suntory Sunbirds a szintén rájátszást érő harmadik helyen áll. A V-League küzdelmei január 8-án folytatódnak.