Mester Gyula: „Inkább előnyt jelentett számomra, hogy vajdasági származású vagyok”
Egyre erősebb a diplomáciai kötelék Magyarország és Szerbia között a röplabda sportágban is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szerb sportági szövetség elnöke, Zoran Gajics és alelnöke, a vajdasági származású Mester Gyula megtisztelte jelenlétével az U16-os leány Európa-bajnokságot Nyíregyházán, ahol a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Ferenc fogadta őket. Az alkalmat megragadva Mester Gyulával készítettünk interjút. Pályafutása, a röplabdás utánpótlás, a nyíregyházi Európa-bajnokság és a sportág jelenlegi helyzete is terítékre került…
Sok tehetséget látott a legjobb négy csapat küzdelmei során?
Rengeteg az ügyes, jó röplabdás ezen a tornán. Nagyszerű dolognak tartom, hogy már ilyen fiatal korban Európa-bajnokságon mérettetnek meg ezek a játékosok. Minél előbb szereznek tapasztalatot, annál jobb. Karrierem során nem volt lehetőségem ilyen versenyeken részt venni, csak idősebb koromban. A tehetségekre visszatérve, biztos vagyok benne, hogy több olyan röplabdázó is üti itt a labdát, aki valamikor a felnőtt válogatottságig viszi majd.
Ön viszonylag későn, középiskolás korában kezdett el megismerkedni röplabdával, mégis olimpiai bajnoki címet nyert. Kijelenthető, hogy aki kicsit később kezdi el űzni ezt a sportágat, még behozhatja a lemaradását?
A röplabda játék nagyon sok összetevőből áll, érdemes több sportágat is kipróbálni mellette, előtte. Én például atletizáltam, magasugró voltam 15 éves koromig, s ez később remek alapot jelentett a röplabdához.
Honnan jött a magasugrás?
Családi hagyománynak is mondhatjuk, ugyanis édesapám kiváló diszkoszvető volt, így nem volt meglepetés, hogy én is atlétikával kezdtem.
Miért cserélte le a magasugrást a röplabdára?
Mikor már megvolt a megfelelő magasságom ahhoz, hogy a röplabdában érvényesüljek, akkor úgy döntöttem, hogy váltani fogok. A labdajátékok, a csapatjátékok mindig is vonzottak, s mikor kipróbáltam a röplabdát, nagyon hamar megszerettem. Gyönyörű sportág.
A tehetségére hamar felfigyeltek, már 19 éves korában felnőtt válogatott volt…
Pedig nem volt könnyű időszak… Az ifjúsági Eb-n és világbajnokságon aratott sikerek után ugyan egy karácsonyi tornán már játszhattam a felnőttek között Hollandiában, de aztán három évig az ismert történelmi okok miatt nem volt válogatottunk.
1995-ben viszont visszatértek. Három év szünet után. Gondolom inkább visszafogni kellett Önöket egy-egy meccs előtt, mint motiválni?
Ez pontosan így volt. A három év kiesés után elképesztő motivációval léptünk pályára mindegyik mérkőzésünkön. Csodálatos tíz évet produkáltunk, s tényleg a szerb röplabdát a legmagasabb polcra emeltük. Olimpiát nyertünk, Európa-bajnokságot, világbajnokságon pedig másodikok voltunk. Igaz, a ’98-as vb-döntővel kapcsolatban utólag kiderült, hogy az ellenfélből két játékos is tiltott szert használt, meggyőződésem, ha egyenlő feltételek mellett játszunk, akkor mi nyerjük azt a döntőt. A sors azonban igazságot szolgáltatott, hisz a 2000-es olimpia elődöntőjében visszavágtunk az olaszoknak, majd a döntőben az oroszokat is megvertük. A fináléban egyébként Hóbor Béla, a legendás magyar játékvezető fújta a sípot.
Nem volt hátrány soha a vajdasági származása a jugoszláv válogatottba való bekerülésnél?
Jugoszlávia egy multikulturális országnak számított. Nekem sokkal inkább előny volt, mint hátrány a származásom. Soha nem volt ebből problémám. Remek közösséget alkottunk. Akárcsak most a női röplabdázóink, akik szintén a világ élvonalához tartoznak és viszik tovább a szerb iskola jó hírét!