Még áprilisban, életének 88. évében hunyt el tragikus hirtelenséggel id. Juhász Zoltán egykori kiváló nemzetközi röplabda játékvezető, akinek temetése június 18-án 9:45-kor lesz a kőbányai Új Köztemetőben.
Játékosként 1962-ig szerepelt az NB I-ben. Edzőként NB I-es és NB II-es csapatokat irányított.
A játékvezetést 1948-ban kezdte el és 1972-ben került be az FIVB által foglalkoztatott játékvezetők közé. Több száz hazai NB I-es, nemzetközi válogatott és kupamérkőzésen működött közre. Részt vett az 1980. évi Ifjúsági Barátság Versenyen, az 1981. évi szófiai Universiadén, az 1983. és 1985. évi felnőtt Európa-bajnoki selejtezőkön.
A Játékvezetői Testület Elnökségének ellenőrzésért, majd oktatásért felelős tagja volt 1989 és 1997 között. A Versenybizottság elnöki tisztét közel 1 évtizedig töltötte be.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.