Mindössze 20 éves, de már sok nagy mérkőzést megélt centerrel pótolta a Vasas Óbuda női röplabdacsapata a váratlanul távozó Ayshan Abdulazimovát: a 187 centi magas horvát válogatott Ema Strunjak egy plusz egyéves szerződést írt alá Bajnokok Ligája-induló piros-kékekkel.
– Az unokanővéremnek köszönhetem, hogy elkezdtem röplabdázni, ugyanis egyáltalán nem akartam sportolni. Ő aztán sokat mesélt arról, mennyire mókásak az edzések, és rábeszélt, hogy menjek le egyre. Ő már nem játszik, én ott ragadtam… – emlékezett vissza a Vasas honlapján a kezdetekre a röplabdázó, aki az OK Nebo együttesében kezdte pályafutását, majd a remek utánpótlás-képzéséről ismert zágrábi HAOK Mladostban szívta magába tovább a röplabda alapjait. A fővárosi csapattal két bajnoki címet és két Horvát Kupát nyert, amikor három éve – még középiskolás tanulóként – nem tudott ellenállni a Zanetti Bergamo hívásának, és a világ egyik legerősebb bajnokságába szerződött. A sikerek itt sem kerülték el: 2016-ban már tevékeny részese volt a World Grand Prix harmadik csoportja megnyerésének, játszott a Nemzetek Ligájában, részt vett két Európa-bajnokságon, ott volt a januári olimpiai selejtezőben, így már a világ legjobbjaival szemben is megmérethette magát. A center legutóbb, a járvány miatt félbeszakadt idényben az újonc Perugia együttesét erősítette.
Az önmagát pozitív, keményen dolgozó és társasági emberként jellemző Strunjak elmondta, a Bajnokok Ligája-szereplés döntő tényező volt abban, hogy a magyar csapatot választotta. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmesélte, február végén léptek utoljára pályára, aztán egy hónapig csak edzettek, mert nem tudták, mi lesz a bajnokság sorsa. Aztán jött az országos karantén, később a befejezettnek nyilvánították küzdelmeket, ő pedig amíg lehetett, hazament Horvátországba, és azóta is ott próbálja formában tartani magát. Centerként legfontosabb feladatának a magas szintű blokkmunkát tartja, ebben és az egylábas támadások befejezésében tartja magát a legjobbnak, kiemelve, hogy természetesen még rengeteget kell fejlődnie és tanulnia ezekben a játékelemekben is.
– Elégedett vagyok, hogy egy ilyen kaliberű játékossal tudtunk erősíteni, főleg az átigazolási időszak mostani, kicsit késői szakaszában. Biztos vagyok abban, hogy rengeteget fog fejlődni nálunk, új impulzust, új energiát ad majd a csapatnak. Remélem, hogy az új feladóinkkal hatékony támadófegyver lesz a következő szezon Vasas Óbudájában” – mondta Jakub Głuszak vezetőedző.
NÉVJEGY
Név: Ema Strunjak
Poszt: center
Születési hely, idő: Zágráb, 1999.09.24.
Magasság: 187 cm
Súly: 78 kg
Eddigi klubjai: OK Nebo (horvát, -2013), HAOK Mladost (2013-2017), Zanetti Bergamo (olasz, 2017-2019), Bartoccini Fortinfissi Perugia (olasz, 2019-2020).
Legjobb eredményei: 2x horvát bajnok (2014, 2016), 2x Horvát Kupa-győztes (2015, 2016), World Grand Prix III győztese (2016), Arany Európa-liga 2. (2019)