20 nap múlva kezdődik az ülőröplabda Európa-bajnokság

Legutóbb 13 éve rendezték Magyarországon, akkor Nyíregyházán az ülőröplabdázók Európa-bajnokságát. Az idei kontinenstorna éppen 20 nap múlva, július 15-én kezdődik majd Budapesten, a Ludovika Arénában, s ebből az alkalomból tartott közös sajtótájékoztatót a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Röplabda Szövetség.

A sajtótájékoztatót megtisztelte Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, korábbi világ- és Európa-bajnok öttusázó, aki elmondta, hogy nagyra értékeli az MRSZ és az MPB összefogását, nagyon örül, hogy ilyen rangos eseménynek lehet házigazdája Magyarország, ami különösen fontos abban az esztendőben, amikor Budapest a sport európai fővárosa. „Sok sikert kívánok csapatainknak is, akik számára hazai pályán még akár az érem sem tűnik elérhetetlen célnak.”

Dr. Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke azt emelte ki, hogy mióta négy éve együttműködik az MRSZ és az ülőröplabda szakág, azóta ez a kapcsolat töretlen és igen eredményes, ennek is köszönhető, hogy egy ilyen rendezvényt megrendezhet hazánk. „Az pedig külön öröm a számomra, hogy várhatóan rekordot döntünk majd a résztvevők számában, hiszen soha ennyi csapat korábban nem vett még részt kontinenstornán. Budapesten 21 válogatott és közel félezer versenyző és segítő vesz majd részt az Eb-n, ami új csúcs lesz.”

Az esemény házigazdája a Közszolgálati Egyetem lesz, s nem csak a pályák találhatóak majd a Ludovika Arénában, hanem a csapatok szállásai is a Campus területén lesz. Dr. Szarka Gábor, a Campus főigazgatója elmondta, hogy a létesítmény 2018. áprilisi átadása óta ez lesz az első olyan rendezvény, amelyet mozgáskorlátozottak számára szerveztek. „Köszönjük a bizalmat, amelynek igyekszünk megfelelni. A lehetőséget annak is köszönhetjük, hogy létesítményünk teljesen akadálymentes és megfelel minden olyan kitételnek, amely a rendezéshez szükséges.”

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László elmondta, hogy a kontinenstorna költségvetése 110 millió forint, és megköszönte az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy ebből 30 milliót ő maga állt. Köszönetet mondott az MRSZ főtitkárának, Ludvig Zsoltnak és munkatársainak, valamint Raska Gyula szakágvezetőnek, Szabó Zitának, aki amellett, hogy az MRSZ munkatársa, a női ülőröplabda-válogatottnak is tagja, azért, hogy tevékenyen részt vettek az esemény megszervezésében. „Az eddigi egyik legnagyobb magyarországi parasport eseményre kerül majd sor három hét múlva, csapatsportokban pedig mindenképpen ez lesz számunkra a csúcs. Az Eb-n is szeretnénk bizonyítani a jelmondatunkat, amely szerint fogyatékosnak lenni nem ugyanaz, mint vesztesnek lenni.”

A sajtótájékoztató végén Dr. Szarka Gábor és Szabó László egy MPB és az akadémia közötti együttműködési szerződést is aláírt.

A mérkőzések július 15-én kezdődnek és 20-ig tartanak a Ludovika Arénában (1083 Budapest, Ludovika tér 2.), s a mérkőzések – köztük a magyar csapaté is – ingyen megtekinthetőek.

 

Férfiak, csoportbeosztás
A-csoport:
Magyarország, Németország, Ukrajna, Lettország, Szerbia, Litvánia
B-csoport: Oroszország, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Horvátország, Törökország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Július 15. 10:00 Magyarország–Németország
Július 15. 16:00 Magyarország–Litvánia
Július 16. 10:00 Magyarország–Ukrajna
Július 16. 16:15 Magyarország–Lettország
Július 17. 16:15 Magyarország–Szerbia

A magyar válogatott kerete: Bernáth Csaba, Domina József, Gergencsik János, Kertész Róbert, Kovács László, Mányák Attila, Peres János, Székely Ferenc, Veleg Krisztián

 

Nők, csoportbeosztás:
A-csoport:
Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Németország
B-csoport: Oroszország, Finnország, Ukrajna, Olaszország, Nagy-Britannia

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Július 15. 17:45 Magyarország–Horvátország
Július 16. 18:00 Magyarország–Szlovénia
Július 17. 18:00 Magyarország–Németország

A magyar válogatott kerete: Bárdos Daniella, Csillag Edina, Juhász Veronika, Kovács Éva, Nebehaj Barbara, Szabó Éva, Szabó Zita, Szabóné Sipos Éva, Szilágyi Erzsébet, Szűcs Gyuláné, Várhegyi Anikó