A Munkácsy lett a „Bajnok” Kaposváron

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Közvetlenül a magyar–horvát női Európa Liga-mérkőzés előtt rendezték meg szombaton a Kaposvár Arénában a „Légy te is Bajnok!” találkozót, amelyen a Munkácsy Mihály Gimnázium és a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium csapatai csaptak össze.

 

Mindkét csapatnál volt valaki, aki valamilyen módon kötődött az eseményt követő két Európa Liga találkozóhoz: a Munkácsysok egyik edzője a helyi felnőtt női csapat egyik játékosa, Kalmár Viktória volt, akinek bátyja, Ákos néhány óra múlva a görögök elleni találkozón léphet majd pályára, míg a másik csapat játékosai között Zarka Márton is szerepelt, akinek édesapja, Zarka Péter – amellett, hogy a Fino Kaposvár ügyvezetője – az Európa Liga-találkozók hivatalos statisztikusa.

A találkozón, a kezdeti tapogatózás után a Nagyboldogasszony csapata lépett meg, s vezetett már öt ponttal is, amikor elkezdtek belemelegedni a Munkácsysok, akik viszont 8:11-ről fordítottak 13:11-re. Ezután fej fej mellett haladtak a csapatok, váltott vezetéssel, a végén azonban a Munkácsysoknak jött ki a lépés, s bár a Nagyboldogasszony 24:22-ről még egyenlített, ezután a Munkácsy szerzett újabb két pontot, s nyerte meg az első szettet.

A másodikban folytatódott a szoros játék, végül azonban 17:17 után megint a Munkácsy lépett meg előbb két, majd több ponttal is, s végül öt szettlabdából már az elsőt kihasználták a csapatkapitány, Tóth Máté ászával.

Gyakorlatilag ezzel el is dőlt a kupa sorsa, mert a találkozó három szettre volt tervezve, s így már 2:0-ra vezetett a Munkácsy. A harmadik szettre szét is esett a Nagyboldogasszony, ekkor már a szett elején is 8:2-re elhúzott a Munkácsy, és a végén még növelték is a különbséget. Ezt a szettet már csak 15 pontig játszották, így végül 3:0-ra győzött a Munkácsy.

„A csapat természetesen a RÖAK Kaposvár játékosaira épül, s gyakorlatilag február óta – igaz külön a lányok és külön a fiúk – de edzünk iskolai szinten is, hiszen érdekeltek voltunk a Diákolimpia döntőjében is, amit megnyertünk, szóval ide is esélyesként érkeztünk, de nagyon örülünk, hogy sikerült megnyerni a találkozót” – mondta el Kormos Marcell játékosedző.

„Voltunk már a csarnokban a megnyitón, de most a pályán valahogy más volt. Teljesen úgy tűnt, mintha kicsi lenne a pálya, pedig nem a pálya ment össze, hanem maga a csarnok sokkal nagyobb a Városi Sportcsarnokhoz képest. Nem csoda, hogy egy labda sem ért plafont, pedig eddig ehhez voltunk hozzászokva. Remélem, hogy mi is sok mérkőzést játszhatunk majd itt az Arénában” – tette hozzá ezzel kapcsolatban Fenyő Balázs, a csapat „szóvivője”.

A győztes csapat számára a Fino Kaposvár régi és új edzője Demeter György és Ruben Wolochin adta át az érmeket.

 

Légy te is Bajnok!, kaposvári döntő:

Munkácsy gimnázium – Nagyboldogasszony gimnázium 3:0 (24, 19, 6)

Munkácsy: Tóth Máté, Jámbor Dávid, Szente Barnabás, Varga Edina, Szélesi Tamás, Mészáros Réka, Fenyő Balázs, Kormos Marcell, Dömötörfi Ádám, Vermeulen Jovis. Edző: Kormos Marcell, Kalmár Viktória

Nagyboldogasszony: Jenei Tamás, Zalavári Kitti, Vida Bonita, Szakály Barnabás, Tóth Ágoston, Zarka Márton, Dohány Botond, Csima Ferenc. Edző: Kertész Gabriella, Rosta Géza.