Öt légiós távozik, továbbra is Hollósy László a vezetőedző

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A bajnokság befejezése után komoly változások történtek a Fatum Nyíregyházánál. A kupagyőztes női röplabda együttes öt légiósa is máshol folytatja.

Jazmine White, és Danielle Brisebois – aki az egyik legponterősebb játékosa volt a csapatnak – mellett Sanja Kalicanin, Allison Mayfield és Tatja Matic is ősztől új együttesben szerepel. Információink szerint utóbbi marad a magyar bajnokságban, Kalicanin és Brisebois pedig Németországból kapott ajánlatot. A szakmai stábban is történt változás, Horváth András másodedző távozott, helyét Németh Szabolcs vette át. És ha már szakmai stáb, Hollósy László marad a klubnál a vezetőedző.

A korábbi válogatott, az NYVSC férfi csapatával bajnokságot nyerő, később az orosz és az olasz bajnokságban is játszó, BL-ben rendszeresen szereplő Veres Péter is segíti a munkát, ő menedzserként dolgozhat majd a csapatnál a jövőben. Ami a keretet illeti, a távozók mellett érkezők is lesznek, egy magyar válogatott centerrel már megegyezett a Fatum Nyíregyháza, őt hivatalosan a következő napokban mutatja be a klub – adta hírül az egyesület honlapja.