OGYB: a harmadik helyről lett döntős a Pénzügyőr

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A negyed- és az elődöntővel folytatódott az U15-ös Országos Gyermek Bajnokság döntője Kecskeméten. A fiúknál a házigazda KESI mellett a Pénzügyőr, a lányoknál pedig a csoportgyőztes Békéscsaba és a Vasas jutott a fináléba.

 

A fiúknál előbb a Dág és a Pénzügyőr csapott össze. A fővárosiak pénteken csak a csoportjuk harmadik helyén végeztek, de így is három játszmában győzni tudtak a másik csoportban második dágiak ellen. És itt még nem fejezték be: az elődöntőben azzal a Kunhegyessel kerültek össze, amely előző nap megnyerte csoportjukat, és 3:0-ra nyert ellenük. Bár az első szettet ezúttal is a kunhegyesiek nyerték szoros játszmában, ezt követően fordítottak a fővárosiak és 3:1-es sikerrel beverekedték magukat a döntőbe. A másik ágon nem borult a papírforma: előbb a Sümeg-Dabronc győzte le 3:0-ra a Szolnokot, aztán viszont egy ötszettes meccsen, hátrányból fordítva a házigazda KESI náluk is jobbnak bizonyult, így a vasárnapi fináléban a kecskemétiek a Pénzügyőrrel csapnak majd össze a bajnoki címért.

A lányoknál nem született meglepetés: az előző napi csoportok másodikjai legyőzték a másik csoport harmadik helyezettjeit, azaz a Delta a BVSC-nél, az UTE pedig a Nyíregyházánál volt jobb. Délután viszont ők is kikaptak a Békéscsabától és a Vasastól, így a két csoportgyőztes játssza majd a finálét.

 

OGYB, SZOMBATI EREDMÉNYEK:
Fiúk, negyeddöntő:
Dág – Pénzügyőr 0:3
Sümeg-Dabronc – Szolnok 3:0
Elődöntő:
Kunhegyes – Pénzügyőr 1:3
KESI – Sümeg-Dabronc 3:2

Lányok, negyeddöntő:
Delta RSE Érd – BVSC-Zugló 3:1
UTE – Nyíregyháza 3:1
Elődöntő:
Békéscsaba – Delta RSE Érd 3:1
Vasas – UTE 3:0

A vasárnapi program:
10:00 Delta RSE Érd – UTE (lányok, a 3. helyért, Mercedes-Benz Sportakadémia)
10:00 Nyíregyháza – BVSC -Zugló (lányok, az 5. helyért, Kocsis Pál szakközépiskola)
12:00 Kunhegyes – Sümeg-Dabronc (fiúk, a 3. helyért, Mercedes-Benz Sportakadémia)
12:00 Dág – Szolnok (fiúk, az 5. helyért, Kocsis Pál szakközépiskola)
14:00 Békéscsaba – Vasas (lányok, döntő, Mercedes-Benz Sportakadémia)
16:00 Pénzügyőr – KESI (fiúk, döntő, Mercedes-Benz Sportakadémia)