OGYB: a KESI, a Kunhegyes, a Vasas és a Békéscsaba lett csoportgyőztes

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A csoportküzdelmekkel megkezdődött az U15-ös Országos Gyermek Bajnokság döntője Kecskeméten. A fiúknál a házigazda KESI és a Kunhegyes, a lányoknál pedig a Békéscsaba és a Vasas végzett az első helyen, így ők szombat délelőtt pihenhetnek.

 

A fiúknál az A-csoport küzdelmei a Dág és a Szolnok meccsével kezdődtek, amit előbbi csapat nyert meg 3:1-re, a következő két mérkőzést viszont a KESI játszmaveszteség nélkül hozta. A másik csoportban a Sümeg-Dabronc csak a döntő játszmában nyert a Pénzügyőr ellen, itt viszont a Kunhegyes nyerte a másik két meccset, azonban a kecskemétiekkel ellentétben ők egy játszmát azért elvesztettek a Sümeg-Dabronc ellenében. Szombat délelőtt a Dág a Pénzügyőrrel, a Sümeg-Dabronc pedig a Szolnokkal meccsel az elődöntőbe kerülésért.

A lányoknál az A-csoportban a Vasas kezdett két győzelemmel, s itt a harmadik találkozó a második hely sorsáról döntött, amelyet 3:0-s sikerrel az érdiek nyertek meg a Nyíregyháza ellen. A másik csoportban csak háromszettes mérkőzések voltak: előbb az UTE győzött a BVSC ellen, majd a Békéscsaba nyerte meg mindkét találkozóját a fővárosiak ellen. Itt szombat délelőtt előbb az érdiek csapnak majd össze a BVSC-vel, majd az UTE a Nyíregyházával a négy közé jutásért, délután pedig következnek az elődöntők.

 

OGYB, PÉNTEKI EREDMÉNYEK:
Fiúk, A-csoport:
Dág – Szolnok 3:1
KESI – Dág 3:0
Szolnok – KESI 0:3
A csoport végeredménye: 1. KESI, 2. Dág, 3. Szolnok

B-csoport:
Sümeg-Dabronc – Pénzügyőr 3:2
Kunhegyes – Sümeg-Dabronc 3:1
Pénzügyőr – Kunhegyes 0:3
A csoport végeredménye: 1. Kunhegyes, 2. Sümeg-Dabronc, 3. Pénzügyőr

Lányok, A-csoport:
Vasas – Nyíregyháza 3:1
Delta RSE Érd – Vasas 0:3
Nyíregyháza – Delta RSE Érd 0:3
A csoport végeredménye: 1. Vasas, 2. Delta, 3. Nyíregyháza

B-csoport:
UTE – BVSC-Zugló 3:0
Békéscsaba – UTE 3:0
BVSC-Zugló – Békéscsaba 0:3
A csoport végeredménye: 1. Békéscsaba, 2. UTE, 3. BVSC

A szombati program, fiúk:
10:00 Dág – Pénzügyőr (negyeddöntő)
12:00 Sümeg-Dabronc – Szolnok (negyeddöntő)
17:00 Kunhegyes – Dág/Pénzügyőr (elődöntő)
19:00 KESI – Sümeg-Dabronc/Szolnok (elődöntő)
Lányok:
10:00 Delta RSE Érd – BVSC-Zugló (negyeddöntő)
12:00 UTE – Nyíregyháza (negyeddöntő)
17:00 Békéscsaba – Delta RSE Érd/BVSC-Zugló (elődöntő)
19:00 Vasas – UTE/Nyíregyháza (elődöntő)