Dr. Kovács Ferenc: „Telt ház, jó hangulat, sikeres szereplés a cél!”

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Pontosan 100 nap múlva, augusztus 23-án megkezdődik a magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság a Papp László Sportarénában. A Magyar Röplabda Szövetség elnöke, Dr. Kovács Ferenc a közelgő eseménnyel kapcsolatban elmondta: az MRSZ részéről minden adott egy sikeres Európa-bajnokság lebonyolításához.

VIDEOINTERJÚ – 100 NAPPAL AZ EB ELŐTT

– Az előző héten megkezdte a felkészülést a női röplabda-válogatott a nemzetközi mérkőzések sorára. Miben lesz ez a nyár különlegesebb, mint a többi?

– Ilyen nyara korábban még nem volt a magyar röplabdázásnak, hiszen először rendezhetünk női Európa-bajnokságot hazánkban. Mindent megteszünk azért, hogy ez a nyár sokáig emlékezetes is maradjon. Szeretnénk, ha szurkolóink megtöltenék a Papp László Sportarénát és telt ház előtt drukkolhatnánk a válogatott sikereiért. Hogyha pedig a jó hangulat a lányok kiváló szereplésével párosul, akkor maximálisan elégedettek lehetnénk a torna végére.

– Már csak 100 nap és kezdődik az Európa-bajnokság. Hogy állnak az előkészületekkel?

– A minél sikeresebb rendezés érdekében szervezőbizottságunk, Ludvig Zsolt főtitkár vezetésével, a fontosabb kérdéseket már letisztázta a CEV illetékeseivel, de természetesen a többi társrendező ország (Lengyelország, Szlovákia, Törökország) szervezőivel is folyamatos kapcsolatban állunk. Minden adott tehát egy színvonalas esemény lebonyolításához, amelyre pár hónapja elindítottuk a jegyvásárlást is. Úgy érezzük, hogy az utóbbi években nőtt a röplabda népszerűsége hazánkban, amit szeretnénk tovább erősíteni a jövőben.   

– Milyen eredményt vár a magyar csapattól a tornán?

– Huszonnyolc éves szünet után 2015-ben ismét ott lehettünk az EB-n, most pedig már sorozatban a harmadik tornánkra készülünk. Antwerpenben a tizenkettedik, Bakuban a tizenötödik helyet tudtuk elérni, remélem, hogy idén ezeket az eredményeket is felülmúljuk.