Feljutott az élvonalba a szegedi férficsapat

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A Szegedi RSE férfi felnőtt csapata óriási fölénnyel megnyerte a röplabda NB II Közép csoportjának rájátszását, és mivel a másik két csoport győztese nem vállalta az első osztályú szereplést, így a szegediek egyenes ágon feljutottak az élvonalba.

 

Bondor Tamás, az SZRSE csapatkapitánya hálás a vezetőségének, amiért a szezon során minden támogatást megadtak a csapatnak.

– Ahhoz képest, hogy pár évvel ezelőtt még az életben maradásért küzdöttünk, nagyon merész célokkal vágtunk neki az idei szezonnak – kezdte Bondor. – Az alapszakaszt a hatékony játékunknak köszönhetően sikerült az élen zárnunk. A klub teljes mértékben a csapat mögött állt és minden feltételt biztosított az egész szezon során, ezért nagyon hálásak vagyunk – folytatta. A csapatkapitány kiemelte, a rájátszás végeztével a vezetőség a játékosokkal közösen döntött arról, hogy vállalják az első osztályú szereplést.

Varga Tamás, a klub elnöke elmondta, elsődleges céljuk, hogy a saját nevelésű játékosaik számára biztosítani tudják a versenyeztetést a legmagasabb osztályban, ezért hosszú távra terveznek az élvonalban.

– A klub, a tudatos utánpótlásképzés nem érhette volna el ezt a sikert. Folytatni fogjuk a megkezdett munkát, és reméljük, hogy a megfelelő háttér kialakításával – amin jelenleg is dolgozunk – tartósan az első osztályban tarthatjuk a csapatot – fogalmazott Varga. Hozzátette, biztató a női szakág szereplése is, amely meglátása szerint egy-két éven szintén osztályt válthat majd.

Az NB I-es szereplés elképzelhetetlen megfelelő anyagi háttér nélkül. Barna Zsolt, a Vidux ügyvezető-tulajdonosa hosszú távú együttműködéséről biztatta a klubot.

– Először csak a kislányom miatt – aki a klubnál röplabdázik – álltam a csapat mögé, de nagyon hamar szimpatikussá vált az a fajta szakmai munka, ami a klubnál zajlik, így ma már nem csak szponzorként, hanem barátként is támogatom a Szegedi RSE-t – mondta Barna. Hangsúlyozta, bízik benne, hogy hosszú éveken át tartó együttműködésben lesz része az egyesülettel.

A távlati célok közt szerepel egy saját sportcsarnok építése is, amely leghamarabb 2021-re épülhet fel.

– Mivel Csongrád megyében mi vagyunk a legnagyobb röplabda utánpótlás nevelő bázis, ezért a Magyar Röplabda Szövetség mellénk állt, és a TAO támogatási rendszer is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az új csarnokról dédelgetett álmaink valósággá váljanak. A 2019–20-as versenyévre adjuk be a pályázatot a beruházásra, ebből kifolyólag legkorábban 2020-ban indulhat el az építkezés – árulta el Dávid Tibor, az SZRSE elnökhelyettese.

(szegedma.hu)

Szegeden a röplabdának komoly múltja van, hiszen a ’90-es években két bajnoki címet és négy Magyar Kupa-győzelmet szerzett a város csapata. Legutóbb azonban 2011-ben szerepelt az élvonalban a csapat. Az elmúlt években többször is megnyerték a másodosztály küzdelmeit, azonban mostanáig nem vállalták az indulást a legmagasabb osztályban.