Biztató kezdés után kaptak ki utánpótlás-válogatottjaink

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

Megkezdte az Európa-bajnoki selejtezők második körét a fiú U17-es és a leány U16-os válogatottunk. Előbbiek Oroszországtól szenvedtek papírforma vereséget, utóbbiak Görögországtól kaptak ki 1:0-s előnyről.

 

Fiú U17-es Eb-selejtező, Anapa (Oroszország):

Oroszország – Magyarország 3:0 (22, 19, 11)

Magyarország: Tamási 1, Fenyvesi 6, Quintz 4, Kasnyik 4, Kecskeméti 7, Nagy D. 3. Csere: Szentesi (liberó), Tóth K., Kiss B., Lakatos 6. Szövetségi edző: Szűcs Ákos.

Sajnos útlevélproblémák miatt Kelemen István nem tudott elutazni a válogatottal, amelyet így Szűcs Ákos irányított. Nem is rosszul, a mieink az első játszmában alaposan meglepték a sokkal esélyesebb házigazdát, és a szett közepén 15:10-re is vezettek. Ekkor ébredtek a hazaiak, akik villámgyorsan 20:17-re fordítottak, és végül 25:22-re nyerték az első felvonást. A másodikban is remekül tartották magát a fiúk, 19:18-nál mindössze egy pont volt a különbség a két csapat között, ám a végjáték megint a hazaiaknak sikerült jobban, akik ezt követően mindössze egy pontot engedélyeztek a mieinknek (25:19). A harmadik szettben sajnos már csak az elején tudták tartani a lépést a fiúk: 7:6 után fokozatosan elléptek a hazaiak és végül ebben a játszmában csak 11 pontig jutottak a mieink, ám az összkép alapján a rajt mindenképpen biztató volt a szlovákok és a hollandok elleni meccsre.

Szűcs Ákos: – Nagyon jó hangulatban kezdtük el a mérkőzést, 18-20 pontig többször mi is vezettünk, de sajnos a túloldalon összeálltak a blokkok, és sokat hibáztunk emiatt. A második játszmában kitartott a lendületünk, ahol a nyitásaink ugyanolyan jól sültek, de a blokk feletti ütésekkel nem tudtunk mit kezdeni 20 pont felett. A harmadik szettben visszaesett a nyitás minősége, ahol gyors és összehangolt játékkal az oroszok befejezték a mérkőzést. A torna statisztikája szerint a legjobb fogadó Kecskeméti Bálint lett, és legjobb nyitó Quintz Tamás lett három ásszal Jó meccs volt, már csak nőnünk kell.

 

Leány U16-os Eb-selejtező, Ub (Szerbia):

Magyarország – Görögország 1:3 (21, –10, –15, –15)

Magyarország: Märcz, Sinka 10, Kindrusz 4, Ligárt 11, Radnai 7, Rieder 7. Csere: Stankovics (liberó), Turcsányi, Bánki, Regős, Monteiro-Németh 2. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.

Jól kezdték a meccset a mieink, a kezdeti tapogatózás után a szett közepétől, egészen pontosan 13:13 után léptek el a mieink sorozatban megszerzett négy ponttal. Ezt az előnyt jól őrizték a mieink, sőt a végén hét játszmalabdájuk is volt, az más kérdés, hogy végül csak az ötödiket sikerült kihasználni (25:21). Sajnos az első szett vége igencsak kihatott a második elejére, ugyanis 2:10-zel kezdték ezt a mieink, s sajnos később sem sikerült javítani. Ez a játszma végül nagyon simán a görögöké lett (10:25). A harmadik felvonás elején úgy tűnt, hogy sikerül megállítani a mieink mélyrepülését, 3:5 után azonban megint elkezdett nyílni az olló és aztán a görögök sorozatban hat pontot szerezve megint tetemes előnybe kerültek, amit már nem sikerült behozni, és végül ez a szett is a görögöké lett (15:25). A negyediket pedig 0:8-cal kezdték a mieink, és innen sajnos már nem volt visszaút és ugyanúgy 25:15-ös vereség lett a játszma vége, mint a harmadikban. Sajnos a csapat nem tudta tartani a 24 pontig jutó Antoulit és a 18 pontot szerző Kocarát. A mieink közül Ligárt Anna volt a legeredményesebb 11 ponttal.

Kőnig Gábor:Jól kezdtük a mérkőzést, de ha tudnánk, hogy a második szettől mi történt előrébb lennénk… Gyakorlatilag magunkat sikerült megverni, mert a nagy különbségű szettveszteségek a mi hibáinkból fakadtak. Ezen nem tudunk változtatni csak tanulni. Jobban kell harapni holnaptól.

 

HETI PROGRAM:
Április 26., péntek
15:00 Magyarország – Szlovákia (fiú U17-es Eb-selejtező, Anapa)
16:30 Magyarország – Ciprus (leány U16-os Eb-selejtező, Ub)
Április 27., szombat
15:00 Magyarország – Hollandia (fiú U17-es Eb-selejtező, Anapa)
19:00 Szerbia – Magyarország (leány U16-os Eb-selejtező, Ub)