Jövőre is Szabados István ül a Gödöllő kispadján

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A Gödöllői RC vezetése úgy döntött, hogy a 2019–2020-as bajnoki idényben is Szabados István lesz a klub felnőttcsapatának vezetőedzője.

 

A 2016-ban korábban egyszer már Horváth András helyére, a felnőtt csapat kispadjára beugró, eddig a klub utánpótlását irányító tréner azok után lett ismét a gödöllőiek vezetőedzője, hogy a csapat nem jutott be az Extraliga kvalifikációs körébe. Az utolsó hat fordulóra kapott felkérést, s az eddig lejátszott négy mérkőzésből irányításával hármat megnyert a csapat, s bebiztosította a 11. helyet, még úgy is, hogy a találkozókon részben az ifjúsági és junior keret játékosai kaptak játéklehetőséget.

A Gödöllői RC vezetése pedig úgy döntött, hogy a 2019–2020-as bajnoki idényben is Szabados Istvánt bízza meg a felnőtt csapat edzői teendőinek ellátására, aki igent mondott a megtisztelő felkérésre.

„Nagyrészt a következő bajnokságban is a tehetséges saját nevelésű fiatalokra építem a csapatot. Ami a klub utánpótlás csapatait illeti, természetesen továbbra is rajtuk tartom majd a szemem, de a mindennapos edzéseket már nem tudom megoldani a felnőttcsapat mellett” – mondta el a korábban szövetségi edzőként ifjúsági és junior Európa-bajnokságot is megjárt, a gödöllőiekkel pedig 2015–2016-ban ifjúsági bajnokságot nyert szakember.

Mivel a tréner a Gödöllői RC-ben betöltött funkciója mellett a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója is egy személyben, ezért a Szakszövetség hozzájárulását kellett kérnie a klubnak a szakember új beosztásához. A klubvezetés és az MRSZ Főtitkára közötti párbeszéd eredményeképp a szövetség hozzájárult a kéréshez, mivel a felek a kölcsönös együttműködés keretében biztosították egymást arról, hogy a szövetségi pozíció nem fog kárt szenvedni a fiatal szakember új megbízatása miatt. A megbízás lejárta előtt – a 2019-2020. évi bajnokság zárásakor – természetesen a felek értékelik az évet és újra egyeztetnek.

 

MÁR KAPHATÓK A JEGYEK A RÖPLABDA EB-RE!

A 2019-es női röplabda Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire ITT vásárolhatnak jegyet! A magyar válogatott mindegyik találkozóját a Papp László Sportarénában játssza.