Sasa Nedeljkovic: további két év Kaposváron

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A következő két évadban is Sasa Nedeljkovic irányítja az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatát – jelentették be az egyesület szerdai sajtótájékoztatóján, a Kapos Étterem Rotary termében.

A szabadkai szakember tavaly nyáron vette át az együttes irányítását, és a lányok veretlenül nyerték meg a 21 fordulós alapszakaszt, most pedig már az Extraliga-kvalifikációs körre készülnek. A 47 esztendős Nedeljkovic, akit születésnapja alkalmából külön köszöntöttek, elmondta: az elmúlt hónapokban sikerült rátalálni azokra a játékosokra, akik a remények szerint megszerzik majd a szezon végén az ötödik helyet, ami adott esetben nemzetközi kupaindulást is érhet. A vezetőedző az új szerződést a klub elnökével, dr. Karl Schultessel írta alá, a névadó támogató 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. nevében pedig Florian Schultes ügyvezető gratulált a lányok eddigi szerepléséhez.

A klub ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc kiemelte: a következő évadra, amikor is már a vadonatúj Kaposvár Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit a csapat, szeretnének nézhető és szerethető együttest kialakítani. A szakmai és az anyagi háttér további erősítésével pedig markánsabb célokat is megfogalmazhatnak majd. A Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben immár csaknem 200 lány röplabdázik, ők jelentik a klub jövőjét, és rájuk a folytatásban is kiemelten figyel majd Sasa Nedeljkovic vezetőedző, valamint a női szakágat irányító tapasztalt szakember, a korábbi válogatott Simonné Kutas Zita.