Csaknem fél évszázad után indul válogatottunk az Universiadén

Archív, Teremröplabda 2022 előttről

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) kereste meg az MRSZ-t azzal kapcsolatban, hogy indítson válogatottakat az idei Universiadén. A szövetség elnöksége támogatta az indítványt, de végül ez a nőknél valósul meg. Az erre a megmérettetésre készülő, úgynevezett B-válogatott szakmai irányítására pedig Leiszt Mátét, a Swietelsky-Békéscsaba másodedzőjét kérték fel.

 

A Magyar Röplabda Szövetség mindkét válogatottat szerette volna indítani a július 2. és 14. között Nápolyban megrendezendő egyetemi világjátékokon, azonban a férfiak várólistára kerültek, csak a női csapat fért be a mezőnybe.

A szakvezető személyével kapcsolatban az MRSZ Szakmai Kollégiuma hozott döntést, amely szerint a Swietelsky-Békéscsaba másodedzőjét, a BRSE-vel a tavaly bajnoki címet és MEVZA-kupagyőzelmet szerző Leiszt Mátét kérik fel a feladatra.

„Nem kellett gondolkoznom a dolgon, erre a felkérésre azonnal igent mondtam – nyilatkozta honlapunk kérdésére a fiatal tréner. – Nagyon megtisztelő számomra ez a történelmi lehetőség és igyekszem a legjobb tudásom szerint végezni a feladatot.”

A 2017-ben már a World Grand Prix III-győztes felnőtt női válogatott mellett is másodedzői feladatokat ellátó szakember el is kezdte a felkészülés megtervezését.

„Az egyik első feladat természetesen a játékoskeret felmérése. Ezzel kapcsolatban beszéltem már Jan De Brandt szövetségi kapitánnyal, hiszen több olyan röplabdázó neve is számításba jöhet, akik tagja az Eb-re készülő A-válogatott bő keretének is. Az egyeztetések sikeresek voltak, s várhatóan több olyan játékosra is számíthatok, akik Jan keretében is ott vannak. Neveket azonban még nem szeretnék mondani addig, amíg magukkal a játékosokkal nem egyeztettem személyesen, annyit azonban elárulhatok, hogy vannak köztük olyanok is, akik jelenleg külföldön szerepelnek.”

 

Körvonalazódik már a felkészülési terv is.

„Vannak már erről elképzeléseim: várhatóan másfél-két hónap lenne a felkészülés, amely során a terveim szerint több edzőmérkőzést is vívnánk olyan külföldi csapatokkal, akik adott esetben ellenfeleink is lehetnek az Universiadén.”

Egy biztos, az idei egyetemi világjáték sok röplabdázó számára egyedi lehetőség a bizonyításra, hiszen csak olyan játékosok jöhetnek szóba, akik jelenleg is valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatói. A részvétel pedig valóban történelmi lenne, hiszen legutóbb csaknem fél évszázada, pontosan 46 esztendeje, 1973-ban vett részt legutóbb magyar röplabdacsapat a seregszemlén.