Jövő héten rajtol a bajnokság 2018–2019-es idénye. Szokásaink szerint bemutatjuk az induló csapatok játékoskereteit, az abban történt változásokat és a klubok célkitűzéseit. Sorozatunkat a férfi NB I bajnoki címvédőjével, a Vegyész RC Kazincbarcikával kezdjük, amely vasárnap már pályára lép a MEVZA-kupában, hétfőn és csütörtökön pedig bajnoki mérkőzést játszik, egy héttel később pedig már a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz jelenése.
Sok változás nem volt a bajnokcsapat keretében, a meghatározó játékosok közül Mészáros Dömötör távozott, s mindössze két új játékos érkezett, igaz, ők igencsak veretes nevek, hiszen válogatottunk egyik alapembere, Németh Szabolcs, illetve a szlovák válogatott Lubos Macko igazolt a borsodi csapathoz. A vezetőedzői poszton azonban a szlovák Marek Kardos váltotta Daniel Oravecet, aki azonban maradt a klubnál: a továbbiakban az utánpótlást irányítja.
Kárpáti László klubelnök a bajnokságban és a Magyar Kupában is reális célnak tartja a címvédést, de idén a nemzetközi porondon is szeretnének elindulni egy olyan úton, amelynek végén a VRCK európai szinten is jegyzett csapat lenne. Ennek első lépése, hogy idén beneveztek a Bajnokok Ligájába, s bár nem adják fel a PAOK elleni párharcot sem, realitásnak inkább az tűnik, hogy a CEV-kupában nyújthatnak majd maradandót, míg a MEVZA-kupában a rutinszerzés mellett a négyes döntőbe kerülés a cél.
A VRCK játékoskerete:
Árva Milán 1994 199/88 átló
Banai Máté 1996 200/89 center 5
Blázsovics Péter 1995 194/88 ütő 6
Dudás Tamás 1987 188/85 liberó
Gebhardt Áron 1995 189/74 liberó
Gebhardt Norbert 1996 198/94 ütő 10
Juhász Péter 1988 199/87 center 13
Macko, Lubos (szlovák) 1989 200/95 center 23
Milev, Vlado (macedón) 1987 195/87 ütő 94
Németh Szabolcs 1986 200/94 ütő 84
Paez, Carlos (venezuelai) 1991 192/82 feladó 24
Szabó Dávid 1990 203/103 átló 26
Toronyai Miklós 1979 190/88 feladó 14
(A név után a születési év, a magasság/testsúly, a poszt és a válogatottságok száma látható)
Vezetőedző: Marek Kardos
Érkezett: Lubos Macko (VK Mirad PU Presov – szlovák), Németh Szabolcs (Steaua Bucuresti – román)
Távozott: Budai Balázs, Gulyás Ádám, Kovács Zoltán, Zachary Palánkai-Omoshebi, Surányi István, Mészáros Dömötör, Kozsla Ádám