Egy hét és kezdődik!

A Magyar Kupa-döntő után először május elsején csap össze egymással a bajnoki címvédő Linamar-BRSE és a trónkövetelő Fatum-Nyíregyháza csapata. Ez a mérkőzés már a bajnoki döntő első felvonása lesz Békéscsabán.

Hosszú utat járt be a Linamar-BRSE és a Fatum-Nyíregyháza is, míg eljutott a bajnokság döntőjéig. A BRSE az A-csoportban, a Nyíregyháza a B-jelű hatosban kezdte az alapszakaszt. A Békéscsabánál már a szezon elején – a kicserélődött keret ellenére – sejteni lehetett, hogy favorit lesz a csoportjában, így is történt, a BRSE – egy újpesti 3:2-es vereségtől eltekintve – simán hozta a meccseit és lett első. Valamivel kevesebben gondolhatták, hogy az alapszakasz végén a Nyíregyháza is 9-1-es győzelem-vereség mutatóval áll majd. A szabolcsiak meggyőző, mérkőzésről-mérkőzésre javuló teljesítménnyel nyerték meg a B-csoportot, csak a Vasastól kaptak ki még a szezon elején.

A középszakasz – vagy nevezzük már Extraligának – egyértelműen a Békéscsaba fölényét, míg a Nyíregyháza kisebb mélyrepülését hozta, amit az UTE használt ki. A BRSE veretlenül nyerte az Extraligát, a címvédőnek az alapjátéka rendkívül jól összeállt, amit az is bizonyít, hogy a magyar bajnokság mellett a Közép-európai Ligában is remekeltek, mi több, meg is nyerték a sorozatot, akárcsak tavaly. A Nyíregyháza viszont csak a harmadik helyen végzett az Extraligában, öt győzelemmel és öt vereséggel, kikaptak kétszer a BRSE-től, kétszer az Újpesttől és egyszer a Kaposvártól is. Ekkor nem sokan hitték, hogy a Fatum eljuthat a döntőig.

A BRSE és az UTE egyből az elődöntőbe került, a Nyíregyházának viszont játszania kellett a négy közé kerülésért. Mindezt már óriási önbizalommal tehette az időközben edzőváltáson átesett, a BRSE ellen bravúros játékkal Magyar Kupát nyert együttes. Amióta Hollósy László átvette Horváth Andrástól a vezetőedzői posztot, még nem szenvedett vereséget a Fatum. A kupadöntő után a Vasast hazai pályán és idegenben is megverte, míg az UTE elleni elődöntőt is söpréssel hozta, mindhárom összecsapáson győzött. Hollósy keze alatt több játékos is közel jár teljesítőképessége csúcsához: leginkább az ex-békéscsabai Tanja Maticson és az argentin Fernandezen látszik óriási formajavulás, de akár a két center, Kalotai hasznos és Kalicanin eredményes játéka is kiemelhető, a liberó Tóth Fruzsináról nem is beszélve.

A BRSE-nél is történt edzőváltás a tavasz elején: a korábbi sikeredző, kétszeres bajnok tréner Kormos Mihály váltotta az olasz Alberto Salomonit a 3:2-re elveszített kupadöntő után. Kormosnak nem volt egyszerű dolga, mentálisan kellett elsősorban rendbeszednie a csapatot, ami sikerült is neki: három mérkőzés, három győzelem, így búcsúztatta a Jászberényt a Békéscsaba az elődöntőben. Igaz, a jászsági csapat helyenként megnehezítette a címvédő dolgát. Persze, azért válságról egy elveszített Magyar Kupa-döntő hiba lenne beszélni, a BRSE játékosállománya ugyanis nemcsak magyar szinten erős: az olimpiát megjárt argentin Fresco igazi vezér, mellette pedig Ivanovics, Mlinar, vagy éppen Dobi, Bodnár és Molcsányi is bármikor képes klasszishoz méltó produkciót nyújtani.

Sokan álomdöntőnek is nevezik a Linamar-BRSE – Fatum-Nyíregyháza párosítást, ami akár az utóbbi évek legizgalmasabb fináléja is lehet, de nyilván az is benne van, hogy az újabb csoda elmarad, s a rutinosabb BRSE ismét simán nyer egy bajnokságot. Utóbbi felvetést arra alapozzuk, hogy 2014 és 2017 között négy bajnoki döntőt vívott a BRSE és az összeset megnyerte, mindössze egyetlen játszmát veszítve. Hamarosan a kérdésekre válaszokat kapunk. A döntő első felvonását pontosan egy hét múlva, május elsején 17 órakor rendezik Békéscsabán. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A magyar női röplabda-bajnokság győztesei 2000-től:

2000 Nyíregyháza, 2001 Nyíregyháza, 2002 Nyíregyháza, 2003 Nyíregyháza, 2004 BSE, 2005 Vasas-Óbuda, 2006 BSE, 2007 Nyíregyháza, 2008 Vasas, 2009 BSE, 2010 BSE, 2011 BSE, 2012 Vasas-Óbuda, 2013 Vasas-Óbuda, 2014 Linamar-Békéscsaba, 2015 Linamar-Békéscsaba, 2016 Linamar-Békéscsaba, 2017 Linamar-Békéscsaba.