A négyből két magyar egység még versenyben van a thaiföldi U21-es strandröplabda világbajnokságon.
A Roi Et városában zajló torna magyar vonatkozású eredményei:
Vasvári Zsófi (Vasas), Kun Stefánia (SRSE) – Tlevlessova, Peressetskaya (kazahok) 2:0 (10, 15)
Zsófi és Stefi jól kezdték a meccset. Irányítottak, és már a nyitásokkal meglepték az ellenfelet. Utána pedig szinte tökéletes kontrákkal biztosan hozták az első szettet. A másodikban szétesett kicsit a játék, a nyitásokba hiba csúszott és több direktpontot adtak az ellenfélnek, ennek ellenére könnyed első meccs volt, de most jön majd a neheze a finnek ellen…
Gubik Hanna, Meilinger Réka (ÓSSC) – Ceylin, Simdim (törökök) 0:2 (18-21, 18-21)
Sajnos a nagy akarás rányomta a bélyegét a lányok teljesítményére. Szinte minden játékelemben voltak hibák. Nem tudták átlépni azt a határt, hogy magabiztosabban jatszanak, mindig mentek az eredmény után, pedig több volt bennük!
Borbély Boldizsár, Niemeier Lukas (SRSE) – Wüst, Fröbel (németek) 1:2 (-19, 17, -14)
Egy végletekig kiélezett mérkőzésen a szerencsésebb német páros ment tovább. A mieink is sokat tettek a győzelemért, nagyon kevés hiányzott hozzá… Fiatalok, jól helytálltak, büszkék lehetnek magukra a vereség ellenére is.
Dóczi Domonkos-Frányó Csanád (SRSE) – Ler, Looi (malájok) 2:0 (21-12, 21-14)
A magyar fiúk végig domináltak. Kihasználták a magassági fölényt a támadásban és a blokknál is. Jól nyitottak, de ami tökéletes volt, azok a passzok. Magabiztos győzelemmel kezdtek és a másik magyar párost búcsúztató németek ellen folytatják szereplésüket.
A továbbjutott két magyar páros következő mérkőzésének tétje már a főtáblára kerülés! A program magyar idő szerint:
8.15 férfiak – Dóczi, Frányó vs. Wüst, Fröbel (németek)
9.15 nők – Vasvári, Kun vs. Sinisalo, Muuka (finnek)
A világbajnokság mai selejtezői után 4-4 férfi és női páros csatlakozhat a 32 csapatból álló főtábla mezőnyéhez.
Az eredményekről bővebben itt olvashattok: https://tinyurl.com/28arhccd