Férfi Eb-selejtező: Törökország érvényesítette a papírformát

A klasszisokat a soraiban tudó török nemzeti együttes magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a házigazda magyar férfi röplabda-válogatott felett szombat este, az Eb-selejtező nyíregyházi fordulójában.

Az Ezüst Európa Liga 2025-ös kiírásának ezüstérmese nem pihenhetett sokáig: ifj. Nagy Péter legénysége egy rövid szünetet követően július végén újra munkába állt, hiszen a 2026-os Európa-bajnokság selejtezőjében még két találkozó várt a kapitány tanítványaira. Horváth Kristófék előbb az újonnan átadott MTK Csarnokban, majd Svájcban és Szlovéniában készültek az Eb-selejtező sorozat utolsó két megmérettetésére, a Törökország és Dánia elleni mérkőzésekre.

Elsőként a törökök következtek: a magyar férfiválogatott a nyíregyházi Continental Arénában fogadta a világklasszisokkal teletűzdelt, vb-résztvevő riválist. Az ifj. Nagy Péter irányította csapat baljós előjelekkel várhatta a találkozót, hiszen több alapemberét is nélkülöznie kellett: Keen Cameronra betegség, Cziczlavicz Dávidra sérülés miatt nem számíthatott a kapitány, és az utolsó pillanatban Takács Milán is kisebb sérülést szenvedett. A cél így a tisztes helytállás volt a magasabban jegyzett, a Nemzetek Ligájában pallérozódó török együttes ellen.

Az első szett az előzetes várakozásokkal ellentétben nagyon jól indult a házigazda magyar csapat számára: 10–11-ig nagyszerűen tartották magukat a mieink, és fej fej mellett haladtak a felek. Ezt követően azonban megléptek a Boszporusz-partiak, és 25–16-ra megnyerték az első játszmát.

A második szett hasonlóan indult, mint az első: 9–11-ig a magyar válogatott méltó ellenfele volt a vendégegyüttesnek, ám a folytatásban újfent ellépett üldözőjétől Kovac Slobodan legénysége. A harmadik játékrészben már szemmel láthatóan csökkent a hazaiak ellenállása, így a félholdasok 3–0-ra, magabiztosan győztek.

A magyar férfiválogatott számára jövő hétvégén, Dániában ér véget a sorozat.

CEV Férfi Európa-bajnoki selejtező, A-csoport, 3. mérkőzés
Nyíregyháza, 2025.08.09.

MAGYARORSZÁG – TÖRÖKORSZÁG 0:3 (16:25, 17:25, 15:25)

Jegyzőkönyv