Férfi Eb-selejtező: Dániában zárják a sorozatot a mieink!

A magyar férfi röplabda-válogatott számára a nyíregyházi, Törökország elleni vereséggel biztossá vált, hogy nem lesz ott a 2026-os Európa-bajnokságon, azonban a sorozatból még hátra van egy mérkőzés, Dánia ellen idegenben.

A mieink a nyíregyházi hétvége után Budapesten, az MTK csarnokában készültek az idegenbeli selejtezőre és csak szombat délelőtt indultak útnak északra. A repülőutat követően nagyjából kétórás buszozás következett a meccs helyszínére, Koppenhágából Odensébe.

Hasonló meccsre számítok, mint a törökök ellen, de mindenképpen szeretnénk szoros találkozót játszani, jelenleg ez a realitás. Kielemeztük a törökök elleni meccsünket, hogy melyik állásokban, taktikai elemekben tudtunk volna hatékonyabbak lenni, mind a nyitásfogadás, mind a támadás tekintetében. Elemeztük a mostani ellenfél mérkőzését is, a kettőt ötvözve pedig megpróbáljuk úgy optimalizálni a játékunkat, hogy a lehető legszorosabb meccset tudjuk játszani” – vélekedett ifj. Nagy Péter szövetségi kapitány, Kiss Máté, a csapat liberója azt hangsúlyozta, hogy mindenképpen szeretnének jobban teljesíteni, mint a tavaly az Érd Arénában, ugyanezen ellenfél ellen vívott Eb-selejtezőn. Akkor Dánia három sima szettben bizonyult jobbnak a magyar csapatnál.

Európa-bajnoki selejtező, A-csoport, 6. mérkőzés
Odense, 2025. augusztus 9., vasárnap 17:00
Magyarország – Dánia