Erőt mutatott a magyar röplabdás utánpótlás!

Hosszú idő után az idei volt az első olyan esztendő, amikor a magyar röplabda utánpótlása mindkét nemben egyszámjegyű helyezést ért el korosztályos Európa-bajnokságon. U18-as női csapatunk nyolcadik, U22-es férfi együttesünk pedig hatodik lett. A sikeres szerepléssel kapcsolatban a szövetségi edzők mellett Ifjabb Nagy Pétert, a felnőtt férfiválogatott szövetségi kapitányát és Vatai Gabriellát, az MRSZ ügyvezető igazgatóját is megkérdeztük.

Az U18-as női csapat Krétán zárt 4 győzelemmel és 3 vereséggel Eb-csoportjában, ami összesítésben egy értékes nyolcadik helyezést ért a görög-román rendezésű kontinenstornán. A lányok jó teljesítménye az európai rangsorban is megmutatkozik, amely szerint most már a hetedik legerősebb a Horváth András edzette magyar válogatott.

– Mi már akkor is nagyon boldogok voltunk, amikor tavasszal kiharcoltuk a kijutást az Eb-re, hiszen önmagában már a kvalifikáció kivívása nagy fegyverténynek bizonyult – nyilatkozta Horváth András, az U18-as női válogatott szövetségi edzője. Hozzátette, hogy az Európa-bajnokságon aratott hétből négy győzelem pedig egyenesen fantasztikus teljesítmény a lányoktól.

Horváth arról is beszélt, hogy csapata az elithez tartozó válogatottakat is le tudott győzni az Európa-bajnokságon, ami a jövőre nézve abszolút biztató.

– A tavalyi Eb-negyedik görögöket hazai pályán múltuk felül és a későbbi győztes bolgárok veretlenségét éppen nekünk sikerült elvenni, kétszettes hátrányból felállva. Emellett például a tavalyi Eb-ezüstérmes törökökkel is viszonylag szoros meccset játszottunk, sikerült szettet is elcsípnünk tőlük – mondta a szakember, aki azt is kiemelte, hogy meccsről meccsre jobb játékot mutatott a csapat és a játék minden elemében nagyot lépett előre a hét mérkőzés során.

Az Eb-nyolcadik magyar U18-as női válogatott kerete: Fekete Ramóna, Pampuch Gréta, Csereklye Zsófia, Nánási Zoé, Pusztai Lilien, Zsombók Eszter, Zsombók Anna, Klein Maja Panka, Nagy Emese, Teleki Anna, Eged Karolina, Mihálszki Vilma, Szabados Emma, Németh Luca, Gajdács Lina

Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója szerint a magyar röplabdás utánpótlás folyamatosan fejlődik, köszönhetően annak is, hogy ez a generáció már remek körülmények között készülhet a megmérettetésekre, s bízik benne, hogy többen majd a felnőttek között is meg fogják állni a helyüket.

– Nagyon tartalmas hónapokon vagyunk túl. Mind a termes, mind a strandos utánpótlás csapataink olyan eredményeket értek el, amelyek méltán adhatnak okot a bizakodásra – kezdte mondandóját az ügyvezető. – Az U18-as női teremröplabda-válogatottunk eredménye, bár nagyon erős ellenfeleik voltak, nem lepett meg. A lányok már a tavalyi békéscsabai hazai rendezésű Eb-n megmutatták, hogy sok örömteli pillanatot fognak nekünk szerezni. Örülök neki, hogy ez a generáció már a taotámogatás nyújtotta lehetőségek eredményeként, a kezdetektől remek körülmények között készülhetnek fel a nagy megmérettetésekre. Úgy gondolom, mind fizikálisan, mind képességeiben egy igazán reményteli gárda állt össze. Azon leszünk, hogy fokozatos építkezés mentén a lehető legtöbbet ki tudjuk hozni ebből a csapatból. Az U22-es férfiválogatott szereplése annál nagyobb meglepetés volt számomra is. Sajnálom, hogy a hollandok ellen nem sikerült azt a nüansznyi különbséget a mi javunkra fordítani, de a végső eredmény és a mutatott játék ebben az esetben is bizakodásra adhat okot. Volt olyan játékos, aki a vártál is sokkal jobban teljesített, így izgatottan figyelem, hogy a felnőtt válogatott keretében ezek a fiatalok mire lesznek majd képesek. Nagyon fontos, hogy lehetőség szerint minél több ilyen és ehhez hasonló színvonalú mérkőzést játsszanak és mielőbb elkezdjenek hozzászokni a nemzetközi közeghez – fogalmazott Vatai Gabriella, hozzátéve azt is, hogy mindkét stábnak és mindkét keretnek gratulál az elért eredményhez!

Bizony az U18-as női válogatott mellett az U22-es férficsapat is kitett magáért. Toronyai Miklós tanítványait tényleg csak egy hajszál választotta el az elődöntőtől Hollandiában, a nyolc legjobb európai alakulat korosztályos seregszemléjén. Ha a házigazda hollandok ellen a magyar válogatott nyer az ötödik szettben, akkor lett volna meg a csodával felérő négy közé jutás. Ettől függetlenül is hatalmas bravúr az Eb-hatodik helyezés, amelyet a hollandok elleni pontszerzés mellett a spanyolok 3:0 arányú legyőzésével ért el a gárda.

– Összességében nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével – értékelt Toronyai Miklós szövetségi edző. – Kizárólag a lengyelek elleni vereség miatt maradt bennem némi hiányérzet, azon a meccsen kicsit megilletődötten játszottunk, főleg az első két szettben, utána a harmadik játszma már jobban sikerült – tette hozzá. – Nyilván, a hollandoktól sem volt jó érzés kikapni, különösen ilyen drámai körülmények között, ugyanakkor azon a meccsen olyan produkciót nyújtottak a srácok, hogy nem érheti szó a ház elejét, tényleg mindent megtettek a sikerért. Egy ki-ki meccsen, az ötödik szett legvégén már apróságokon múlik a győzelem, és meccslabdáig is eljutottunk, de sajnos nem volt szerencsénk, ezúttal mi húztuk a rövidebbet. Míg zárásként azt a spanyol együttest – amely egyébként csoportelsőként jutott ki az Eb-re – sikerült három szettben felülmúlnunk, ami rendkívül értékes győzelem. A spanyol Európa legerősebb röplabdanemzetei közé tartozik felnőtt- és utánpótlásszinten egyaránt, szóval ellenük játszmaveszteség nélkül nyerni, hatalmas fegyvertény – nyilatkozta Toronyai Miklós, aki szerint a legfontosabb konklúziója az Eb-nek, hogy az U22-es csapatnak valóban ott van a helye az elitben.

Az Eb-hatodik magyar U22-es férfi válogatott kerete: Bogdán Bence (Kecskeméti RC), Boldizsár Péter Andor (Kecskeméti RC), Cziczlavicz Dávid (GreenPlan-VRCK), Fenyvesi Barnabás (Quincy University), Fenyvesi Dániel István (MEAFC-Peak Bau), Garan Bálint (GreenPlan-VRCK), Kecskeméti Bálint Olivér (Kecskeméti RC), Kövessy Kristóf (Pénzügyőr SE), Miklósi-Sikes Zétény (GreenPlan-VRCK), Szalai Kristóf József (Pénzügyőr SE), Török Soma (Kecskeméti RC), Török Zsombor (Kecskeméti RC), Tóth Kristóf (Pénzügyőr SE), Varga Péter (Kecskeméti RC)

Az utóbbi évtizedekben a férfi röplabdás utánpótlás kevés sikert könyvelhetett el. Ráadásul, a legidősebb utánpótlás-korosztályban ezt megelőzően legutóbb 2004-ben jutott ki a kontinenstornára magyar csapat. Felnőtt válogatottunk szövetségi kapitánya, Ifjabb Nagy Péter szerint a további fejlődéshez nagy motivációt adhat ez a torna.

– Nagyon jó érzés volt látni az U22-es válogatottunk Eb-szereplését – kezdte gondolatait a szövetségi kapitány, aki a helyszínen tekintette meg a meccseket. – A hollandok elleni első mérkőzés rendkívül izgalmasra sikeredett, bár nem mi nyertünk, mégis büszke lehetett a csapat a teljesítményére. A lengyelek elleni második mérkőzés kapcsán lehet csak hiányérzetünk. Tudatosabb, jobban koncentrált játékkal talán egy szettet nyerhettünk volna. A spanyolok elleni győzelem viszont nagyon értékes, jól érezték meg és használták ki a játékosok és az edzői stáb is azokat a kulcsmomentumokat amelyek végül meghozták a sikert. A további fejlődéshez nagy motivációt adhat ez az Európa-bajnokság. Rendkívül fontosak az ilyen pozitív eredmények a férfi röplabda számára!