Az „Ezüst” Európa-ligába kapott besorolást a női válogatott, míg a férfiak hazai rendezésű tornával készülnek az Eb-selejtezőkre 

UP

Az európai szövetség (CEV) a mai napon közzétette a jövő évi Európa-liga-kiírásokat. A hölgyeknél rekordszámú nevezés érkezett a sorozatra, s a ranglista alapján női válogatottunk ezúttal az „Ezüst” divízióban játszik majd. A három fordulós csoportkörben – amelyből az egyik Magyarországon lesz – Izlanddal, Lettországgal, Luxemburggal, Feröerrel és Finnországgal találkozik a magyar csapat. A csoportkör hazai rendezésű tornájára május 31-e és június 2-a között kerül sor, ekkor a finneket és a letteket fogadják a mieink. Amennyiben sikerül döntőbe jutni, lehetőség nyílik az „Arany” divíziós szereplés kiharcolására. Az oda-visszavágós döntő június 13-án és 16-án lesz. Az „Ezüst” divízióban még a bosnyákok, a portugálok, a montenegróiak és a georgiaiak szerepelnek a hölgyeknél.

„Látva az arany divízióra nevezett csapatok névsorát, az idén fiatalításon átesett válogatottnak nem is feltétlenül nagy baj, hogy egy osztállyal lejjebb szerepelhet a következő nyáron. Biztos vagyok abban, hogy itt bőven fogja sikerélmény érni a csapatot, ami egy formálódó, alakuló együttes esetében legalább olyan fontos, mint az ellenfelek játékereje” – nyilatkozta Sarlós Márton, a magyar válogatott csapatvezetője.

Ami pedig a férfi válogatottat illeti: ezúttal nem indul az Európa-ligában a csapat, amelynek a fejlődését minden bizonnyal jobban szolgálja majd egy, az Eb-selejtezők előtti, hazai rendezésű felkészülési torna, erősebb együttesek ellen. A 2026-os Európa-bajnokságra a selejtezősorozat jövő augusztusban indul három mérkőzéssel, a maradék három találkozót pedig 2025 nyarán rendezik mindkét nemnél.