Női NB I: őrzi veretlenségét a TFSE

Teremröplabda

A negyedik fordulóval folytatódtak a női NB I küzdelmei: a listavezető TFSE Szegedre látogatott és három játszmában magabiztosan legyőzte ellenfelét, így továbbra is a tabella élén áll Jókay Zoltán együttese. Győzött a BVSC-Zugló is, amely a Kecskeméti RC ellen diadalmaskodott hasonló arányban, így fellépett a második helyre. A játéknap harmadik mérkőzésén a TRSE kétszettes hátrányból verte meg a Gödöllői RC-t, és győzelmének köszönhetően feljött a tabella harmadik helyére.

Női NB I. 4. forduló
Vidux-Szegedi RSE – TFSE 0:3 (-19, -5, -22)
Szeged, József Attila Általános Iskola, 53 néző. V.: Bibók, Gyulai.
SZRSE: Nyers 5, Ostojic 6, Vezsenyi 6, Horváth D. 2, Kalmár 6, Hemmert 4. Csere: Perényi, Kujundzic (liberók), Erdei-Strohner, Herceg. Vezetőedző: Milodanovic Andrea
TFSE: Zen 9, Boros 3, Tátrai 2, Takács 10, Kis D. 11, Tatár 9. Csere: Weidemann (liberó), Tarr 11, Kiss K. 2, Turcsányi 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán
Edzői értékelés
Milodanovic Andrea
: – Igaz, hogy a papírforma alapján kikaptunk, de büszke vagyok a lányokra, mert fejlődés mutatnak. Még messze a vége, koncentrálunk a vasárnapra.

BVSC-Zugló – Kecskeméti RC 3:0 (15, 13, 7)
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok, 63 néző. V.: Árpás, Szabó P.
BVSC: Kökény 10, Hegyi 13, Szerencsés-Miklai 4, Oláh 7, Villám 10, Pécsi 4. Csere: Szili, Sartoris (liberók), Lénárt 5, Nagy Zs., Kökény, Réthelyi. Vezetőedző: Daróczi Gergely
KRC: Lehoczki 1, Kiss L. 3, Illés 3, Pintér 2, Berényi 7, Schoner 1. Csere: Kispeti (liberó), Horváth J., Vörös 4. Vezetőedző: Farkas Péter
Edzői értékelés
Daróczi Gergely
: – Gratulálok a lányoknak a mai sikerhez, hiszen szinte minden úgy alakult ezen az estén ahogyan azt előzetesen szerettük volna. Csapat szinten és egyénileg is megfelelő volt a koncentráció, illetve a hozzáállás – ezáltal pedig újra tudta élvezni a játékot aki a pályára lépett. Sok időnk viszont nincs most örvendezni, holnapután újra játszunk és remélem ez a lendület kitart vasárnapra is!
Farkas Péter: – Elég sűrű a versenynaptár, így ma az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosoké volt a főszerep. Az első két szettben az elvártaknak megfelelően ment a játék, egy-két állásban ragadtunk be, az utolsó játékrészben azonban teljesen szétesett a fogadásunk. Készülünk a vasárnapi fordulóra, gratulálok a BVSC csapatának!

TRSE – Gödöllői RC 3:2 (-19, -24, 13, 19, 9)
Tatabánya, Árpád Gimnázium, 111 néző. V.: Selega, Kiss Z.
TRSE: Sinai 4, Vargas-Deason 21, Horváth E. 12, Kocsis 9, Csutorás 4, Velő 15. Csere: Zoltán A. (liberó), Kárpáti 1, Torma 2, Szakács, Borbély, Csordás 6. Vezetőedző: Szabados István
GRC: Tóth S. 21, Horváth J. 6, Böde 2, Halla 22, Nagy V. 16, Thuránszky 3. Csere: Szerencsés (liberó). Vezetőedző: Farkas Mihály