Három mérkőzéssel folytatódott a női röplabda Extraliga negyeddöntője. Az MBH-Békéscsaba Balatonfüreden, a KNRC pedig az UTE ellen hazai pályán duplázta meg az előnyét, a MÁV Előre Foxconn viszont egyenlített a Fatum Nyíregyháza ellen.
A Szent Benedek hazai pályán nem tudta megismételni a párharc első találkozóján, Békéscsabán nyújtott játékát, Balatonfüreden így megszorítani sem tudta riválisát. A BRSE mindössze 45 pontot engedélyezett ellenfelének, s szombaton, hazai pályán le is zárhatja a párharcot.
A kaposváriak Újpesten nyerték az első meccset, de annak a győzelemnek akkor van igazán értéke, ha utána hazai pályán is felül tudják múlni riválisukat. Ezúttal is szoros játszmákat játszottak a csapatok, de a liláknak ezúttal szettgyőzelemre sem futotta, így vasárnap a fővárosban akár ennek a párharcnak a végére, de azért erre senki ne vegyen mérget.
A legszorosabb mérkőzést ezúttal is a MÁV Előre Foxconn és a Fatum Nyíregyháza vívta: az első meccset a szabolcsiak csak a döntő szettben nyerték, ezúttal meg a székesfehérváriak vezettek 2:0-ra, amikor a vendégek szépítettek. Azonban a MÁV Előre nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából és a negyedik felvonásban lezárta a találkozót. Mivel 1–1 az állás, így biztos, hogy ebben a párharcban lesz negyedik találkozó is.
RÖPLABDA EXTRALIGA, NŐK. NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
SZENT BENEDEK RA–MBH-BÉKÉSCSABA 0:3 (–18, –13, –14)
Balatonfüred, 135 néző. V: Barabás, Takács Á.
SZBRA: KOBAIDZE 11, Szabó K. 4, Franco 6, Glibic 5, Szakály, Susic 5. Csere: Nagy E. (liberó), Vajai, Hőbe 1, Kacitadze 1. Edző: Tomás Varga
BÉKÉSCSABA: CARABALLO 15, Kiss E. 7, NÉMETH L. 13, Dékány 9, MAYER 11, Koseková 4. Csere: Kertész (liberó), Hermeczi, Budai 1. Edző: Tóth Gábor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 3:5, 5:9, 9:10, 9:14, 12:14, 13:17, 16:17, 16:22, 18:23. 2. játszma: 2:0, 3:10, 7:12, 8:18, 12:20, 13:21. 3. játszma: 2:3, 5:12, 10:16, 13:17, 14:20
Tomás Varga: – Nem sikerült szorossá tenni a mérkőzést, főleg fejben nem voltunk ott. Az első szettben volt két olyan labdamenet, amilyeneket Békéscsabán megnyertünk és akkor elkezdtünk hinni magunkban, most ezeket elvesztettük és elkezdtük a földet nézni… Sok taktikai hibánk volt, nem tudtunk játékba lendülni, pontatlanok voltak az első érintések és a szerváink sem ültek, pedig itthon vagyunk és a reggeli edzésen is működtek.
Tóth Gábor: – Boldogok vagyunk az eredménnyel és a mutatott játékkal kapcsolatban is. Az eddigi, Füred elleni meccsek közül talán ez volt a legjobb, le tudtuk redukálni a hibákat az előző mérkőzéshez képest, volt sok jó egyéni teljesítmény is, valamint külön öröm, hogy be tudott mutatkozni Hermeczi Bernadett a felnőtt csapatban.
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Békéscsaba javára
MÁV ELŐRE FOXCONN–FATUM NYÍREGYHÁZA 3:1 (23, 22, –24, 22)
Székesfehérvár, 103 néző. V: Tillmann, Horváth M.
MÁV ELŐRE: Orosz 5, Michalewicz 8, MARKOVIC 26, Andersson 10, MAIORANO 15, PALLAG 16. Csere: Kovács E. (liberó), Szabó L. 4, Sziládi. Edző: Kaszap Tamás
FATUM: Nyikolajeva 4, LÁSZLOP 14, CALKINS 24, Skoric, Pintér 4, Zaborowska 3. Csere: Tóth F. (liberó), Kump 9, Farkas G., Antivero 9, Pampuch 3, Földi. Edző: Adrian Chylinski
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:1, 6:5, 8:8, 11:8, 12:14, 13:16, 21:18, 21:21, 24:21. 2. játszma: 3:0, 6:4, 9:5, 11:9, 12:11, 17:12, 19:16, 22:17, 24:19. 3. játszma: 3:1, 4:5, 8:8, 9:10, 12:11, 12:17, 15:18, 16:21, 22:22, 24:23. 4. játszma: 0:1, 3:2, 4:5, 8:6, 9:8, 12:9, 13:12, 17:13, 20:15, 22:21, 23:22
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 1–1
KAPOSVÁRI NRC–ÚJPESTI TE 3:0 (22, 23, 22)
Kaposvár, 410 néző. V: Adler, Mezőffy Zs.
KNRC: FAYAD 18, Szerényi 6, TOSICS 9, PEZELJ 15, Silva de Mello 7, Kotormán 1. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Cvetanova, Godó 2. Edző: Vincent Lacombe
UTE: Bagyinka 5, Whitney 7, AMBROSIO 11, Finé Martínez 12, Tarin 1, Canak 5. Csere: Dömsödi, Baksa (liberók), Grafort 1, Märcz, Jelinkova 7, Jámbor. Edző: Alper Erdogus
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:1, 3:5, 7:7, 11:10, 13:11, 14:15, 16:18, 21:19, 21:21, 23:22. 2. játszma: 3:1, 6:5, 7:8, 14:9, 15:14, 21:15, 22:21, 24:22. 3. játszma: 4:2, 4:5, 9:7, 14:10, 15:13, 20:15, 24:21
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Kaposvár javára