Ismét győzött a Dág, megint botlott a MAFC a TippmixPro Férfi NBI Extraligában

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga harmadik fordulójában három nap öt mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók.

MEAFC-Peka Bau – MAFC 3:1

A MEAFC az első két mérkőzésén a keleti csapatok ellen lépett pályára, most azonban a MAFC-ot fogadták. Az első szettben szoros küzdelemben, de a vendégek győzedelmeskedtek. A második játszmában az elsőhöz hasonlóan kis különbség alakult ki, a vége azonban pont a fordítottja lett, egyenlíteni tudott a miskolci csapat. A harmadik szett volt az egyetlen, amelyben szignifikáns különbség alakult ki a két csapat között, 12 ponttal volt jobb a hazai csapat. A negyedik játszma a másodikhoz hasonlatos volt, de ezúttal még tovább mentek a csapatok és 26:24-gyel tudta lezárni a mérkőzést.

Kovács Zoltán Béla (vezetőedző, MEAFC-Peka Bau): A vártnak megfelelően egy nagyon feszült mérkőzés volt. Az ellenfelünket is megilletti a gratuláció, hiszen a mai napon a két csapat között nagyon kevés volt a különbség. Nagyon örülük, hogy a fiúk az utolsó három szettben küzdöttek és a végjátokokban a stresszt jól kezelték és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Még egyszer nagyon köszönjük ezt a remek hangulatot és szurkolást. Folytatás november 7-én a Kaposvár ellen szintén hazai pályán.

Swissten Dág KSE – DEAC 3:1

Az előző fordulóban aratott thriller-győzelem után a Dág ezúttal a DEAC-ot fogadta. A magabiztosság azonban ráragadt a hazaiakra, az első két szettet hozni tudták. A harmadik szettben teljességgel az történt, amit a debreceniek elképzeltek, a negyedik szettre pedig visszaállt az a rend, amit a mérkőzés elején láthattunk, amelyet szintén a Dág nyert öt ponttal, így 3:1-re győzött.

Tamási Ákos (vezetőedző, Swissten Dág KSE): Bátor, határozott játékkal kezdtuk a mérkőzést, a taktikai utasításokat maximálisan betartva játszottak a fiúk. A harmadik játszmában a nyitásfogadásunkba csúszott be több hiba, pontatlan lett a játék, de a negyedik játszmára ismét sikerült kellőképpen fókuszálni, így fontos győzelmet szereztünk az első hazai bajnoki fordulón. Köszönjük szurkolóinknak a fantasztikus hangulatot!

Fodor Antal (vezetőedző, DEAC): A hazai pályán lelkesen játszó Dág győzni tudott ellenünk. Mi nem tudtuk kihasználni az erényeinket. Több hibával játszottunk mint az ellenfelünk. Gratulálunk a Dág csapatának!

DKSE – Fino Kaposvár 0:3

Dunaújvárosba látogatott a tavalyi ezüstérmes Kaposvár, a somogyiak azonban nem bizonyultak a legjobb vendégeknek. Esélyt sem adva, 11, 7 és 15 pontot engedve az ellenfélnek, magabiztosan győzött a Kaposvár, tovább készülve így a Kazincbarcika elleni Challenge Kupa mérkőzésre.

TFSE – KRC 3:0

A TFSE két szoros mérkőzésen volt túl, ezúttal viszont minden összejött, mindenki tudta a saját legjobbját hozni. Az ellenfél az a Kecskemét volt, amely egy ötszettes győzelem és egy sima vereség után érkezett a fővárosba. Ezúttal egy nagyon sima meccset láthattak a nézők, a TFSE 3:0-ra győzte le a KRC-t.

Bartal Gergely (vezetőedző, TFSE): Gratulálok a Játékosaimnak, végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést! Jó játékot játszottunk, jó volt látni a Srácokon a mosolyt, a tudatosságot. Bravo, így tovább!

Deák Márk (vezetőedző, Kecskeméti RC): Gratulálok a TFSE csapatának! Ma magunkhoz képest is gyengén teljesítettünk alap játékelemekben, ami bosszantó. Csiszolnunk kell a feladó és a támadók közötti kapcsolatot, mert nem találjuk a játékunk ritmusát. Ha pozitív dolgot kellene kiemeli, az a cserejátékosok játéka volt.

Vegyész RC Kazincbarcika – Vidux-Szegedi RSE 3:0

A Vegyész a korábbi mérkőzésein is ugyanolyan forgatókönyvvel dolgozott, mint a Szeged elleni mérkőzésen. Az első játszmában a lehető legszorosabb eredmény született, a másodikban egy szorosabb, de a végére kinyíló játszmát játszottak, a harmadik szettben pedig tulajdonképpen lesimázták a meccset.

Toronyai Miklós (vezetőedző, Vegyész RC Kazincbarcika): A legfontosabb a három pont megszerzése volt, de megint beleestünk abba a hibába, amibe Szolnokon. Ismét nem úgy álltunk bele a mérkőzésbe, ahogy illett volna. Nem titok, a harmadik játszma előtt felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy amennyiben nem győzünk minimum tíz ponttal, hétfőn edzést tartunk. A koncentráció teljesen rendben volt a harmadik szettben, kilencre győztünk, de szerintem nem kellene erre őket emlékeztetni. Gratulálok a győzelemhez, sok sikert kívánok a szegedieknek, mert ügyesek voltak. A szurkolóinknak pedig azt, hogy ma is velünk voltak.

Strezeneczki Gyula (vezetőedző, Vidux-Szegedi RSE): Az első szettben jól játszottunk, sajnos kritikus pillanatokban hibáztunk. A második szettet még sikerült szorossá tennünk, a harmadik szettre sajnos szétestünk fejben. Tanulni kell a hibákból! Gratulálok a Kazincbarcika csapatának!