Ma délután az osztrák fővárosban, Bécsben tartotta éves közgyűlését a Közép-európai Röplabda Zónális Szövetség (MEVZA), amely több szempontból is kiemelkedő eredményeket és sportdiplomáciai sikereket hozott a magyar röplabda számára.
A közel három évtizede működő szervezet kilenc nemzetet tömörít a régióban: hazánk mellett Ausztria, Ciprus, Csehország, Horvátország, Izrael, Luxemburg, Szlovákia és Szlovénia a tagja. A MEVZA az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, és egyre nagyobb nemzetközi elismerést vív ki. A pénteki közgyűlésen újraválasztották a 2022 óta hivatalban lévő elnököt, a horvát Valentina Bifflint, ezzel is biztosítva a szervezet sikeres működésének folytonosságát. Az elmúlt évek következetes munkájának és a folyamatosan épített nemzetközi bizalomnak köszönhetően a tisztújítás során minden bizottságban helyet kapott magyar képviselő, ami jól mutatja a hazai röplabda erősödő pozícióját a régióban:
- Nagy Kornél – Sport Szervezeti Bizottság
- Soltész Róbert – Strandröplabda Bizottság
- Herpai László – Játékvezetői Bizottság
- Hanuska Gergő – Belső Ellenőri Bizottság
Külön büszkeség, hogy a Magyar Röplabda Szövetség elnökét, Vatai Gabriellát a MEVZA három alelnökének egyikévé választották, így az Executive Committee tagjaként közvetlenül is részt vesz a szervezet stratégiai irányításában.
„Az elmúlt évek közös, kitartó munkájának köszönhető az a bizalom, amelyet a környező országokkal együtt sikerült felépítenünk. Ennek eredményeként az idei választáson minden bizottságba delegálhattunk magyar szakembereket – ilyen széles körű képviseletre korábban még nem volt példa a magyar röplabdázás történetében a MEVZA-n belül. Külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a legszűkebb vezetői kör tagjaként, a MEVZA alelnökeként folytathatom a munkát a közép-európai röplabda fejlesztéséért, valamint a hazai sportág erősítéséért” – mondta Vatai Gabriella.
„A MEVZA történetében idén először rendeznek férfi és női válogatott tornát is, amelyek világranglista-pontokat biztosítanak, így új szintre emelik a sorozat jelentőségét a nemzetközi röplabdában. Külön büszkeség, hogy a férfi torna házigazdája – egy sikeres pályázat eredményeként – Magyarország lesz május 21–24. között, méghozzá új helyszínen, ami újabb fontos mérföldkő a hazai röplabda nemzetközi szerepvállalásában. Az eredmények egyértelműen jelzik: Magyarország szerepe és súlya folyamatosan növekszik a közép-európai röplabdában, és egyre meghatározóbb tényezővé válik a régió sportéletében” – fogalmazott büszkén az MRSZ elnöke.