U22-es Európa-bajnokság: mindkét párosunk 17. helyen végzett!

Augusztus 14 és 17. között az ausztriai Badenben rendezték az U22-es strandröplabda Európa-bajnokságot, melyen a hölgyeknél és a férfiaknál is képviseltette magát hazánk.

A nőknél a friss magyar bajnok Vasvári Zsófi Kun Stefániával az oldalán lépett homokra, a férfiaknál pedig Borbély Boldizsár és Niemeier Lukas szerepelhetett.

A hölgyek a C-csoportba kaptak besorolást, ahol a csoportküzdelmek során a Djurov/Balac szerb kettős elleni 2:0-val indítottak, ezt egy lengyel páros elleni 2:0-s, valamint egy lett kettős elleni 2:1-es vereség követte. Így a lányok a csoport harmadik helyén végezve a D-csoport másodikjával játszottak a keresztjáték során, ez pedig a spanyol Carro és Izuzquiza volt. A spanyol lányok nem voltak ismeretlenek a mieink számára, hiszen Zsófi – testvére oldalán – az Egyetemi Világjátékokon legyőzte őket. Ezúttal azonban egy hatalmas csatában, döntő játszma 15:11 arányban alulmaradtak, így a 17. helyen végeztek.

A fiúk – a lányokhoz hasonlóan – a C-csoportba kerültek a sorsolást követően. A szlovák Janco/Lapos és a skót Ramsay/Turnbull kettős legyőzését követően a lettek nagy falatnak bizonyultak, így nekik is a keresztjáték következett. Az ellenfél pedig a finn Viljamaa/Hanninen kettős volt, akiket nem sikerült legyőzni, így a Borbély/Niemeier kettősnek is 17. lett a végső helyezése.

Jövő héten az U20-asokon lesz a sor, hogy megmutassák magukat Európának. Zolnai Flórának, Munkácsi Rékának, Tari Bencének és Veress Ákosnak szurkolhatunk majd!