Hazánk 2022 után ismét rangos nemzetközi strandröplabdaversenyt rendez. A világranglista-pontszerző Beach Pro Tour Futures magyarországi fordulójának helyszíne ezúttal a Telekom Strandröplabda Magyar Bajnokság döntőjének is otthont adó, óbudai Budapest Garden lesz.
Magyarország először 2017-ben rendezhetett – akkor még satellite-tornát – Siófokon, a Beach Arénában. Egy évvel később még a Balaton partján, azt követően pedig 2022-ig a Lupa Beachen léptek homokra a játékosok. Bár hazai pályán a hölgyeknél (Szombathelyi–Villám, 2021) és a férfiaknál is (Hajós–Stréli, 2021 és 2022) az ötödik hely volt a legjobb eredmény, idén reális esély mutatkozik arra, hogy magyar páros először álljon hazai homokon dobogóra. A legutóbbi magyarországi torna óta ugyanis több párosunk is szerzett már érmet, a Dóczi–Stréli kettős pedig nyert is hasonló kategóriájú versenyt.
A hazai színeket mind a férfiaknál, mind a hölgyeknél öt-öt duó képviseli majd a Budapest Gardenben. Az uraknál a Telekom Strandröplabda Magyar Bajnokság csopaki és nyíregyházi fordulójának győztesei, Polgár Levente és Kunert Mátyás a csütörtöki selejtezőben kezdik meg szereplésüket. A főtáblán a korábbi évek hazai egyeduralkodói, Hajós Artúr és Stréli Bence mellett a friss U20-as Európa-bajnoki bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos, Dóczi Domonkos és Bogáncs Bálint, valamint Niemeier Lukas és Borbély Boldizsár mérettetheti meg magát.
A lányoknál az U18-as magyar bajnok páros, Dibusz Viktória és Kiss-Bertók Emese kapcsolódik be a selejtezőben. A főtáblán péntektől pedig a júniusban, Kínában ezüstérmet szerző Kun Stefánia és Villám Lilla, az idei magyar bajnok, Vasvári Eszter és Zsófi, valamint a bajnoki finálé harmadik és negyedik helyezettje, Posztós-Szabó Adrienn és Honti-Majoros Chiara, valamint Nagy Eszter és Gubik Hanna játszhatnak.
A férfiaknál a torna első kiemeltje az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Anders Mol két öccse, Markus és Adrian lesz, míg a hölgyeknél itt lesz a korosztályos utánpótlás világ- és Európa-bajnok litván Dumbauskaite/Grudzinskaite kettős, valamint először lép pályára román színekben Magyarországon a háromszoros magyar bajnok Vaida Beáta – ezúttal Francesca Alupei oldalán.
A szerdai sorsolást követően kiderült, hogy a selejtezőben a Dibusz/Kiss-Bertók páros a kvalifikáció első kiemeltjével, a Fülöp-szigeteki Rondina/Pons kettőssel mérkőzik (09.04., 10:45), míg a Polgár/Kunert duó ellenfele Miloss/Benjavs lesz (09.04., 13:30). Továbbjutás esetén még egy meccset kell csütörtökön nyerni a főtáblára jutáshoz, amelynek küzdelmei péntek reggel kezdődnek.
Érdekesség, hogy a Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) ezen az eseményen is teszteli az új szabálymódosítást, amely lehetővé teszi az edzők aktív közreműködését a mérkőzéseken. Bár továbbra sem beszélhetnek a játékosokkal labdamenet közben vagy között, kizárólag időkérések, technikai szünetek és a szettek közötti időszak ad erre lehetőséget. Korábban erre még ezekben a helyzetekben sem volt mód – kivéve az utánpótlástornákat.
A tízezer euró összdíjazású Futures-tornára a belépés egész hétvégén ingyenes!