Július 2-3-án, Portorožban, Szlovéniában rendezték az U18-asok MEVZA-tornáját, amelyen a tét – a torna megnyerése mellett – az Európa-bajnoki szereplés kiharcolása volt.
A magyar színeket a férfiaknál Pongrácz Vince és Goudie Tyson, valamint Szűts Gergely és Skripeczky Balázs képviselte, a női versenyen pedig Kiss-Bertók Emese és Pádár Réka, valamint Honti-Majoros Kármen és Matkovits Alma indult.
A csoportkörön minden párosunk túljutott, az uraknál azonban már a nyolcaddöntőben találkozott a két magyar páros. Az összecsapást megnyerő Pongrácz/Goudie kettősnek azonban a következő kör, a negyeddöntő jelentette a végállomást, egy izraeli kettős bizonyult jobbnak náluk.

A lányoknál mindkét párosunk egy győzelemmel és egy vereséggel abszolválta a csoportkört, a nyolcaddöntőben viszont sikeresen túljutottak osztrák és horvát ellenfeleiken. A negyeddöntőben a Kiss-Bertók/Pádár kettős már nem bírt a szembejövő cseh kettőssel, a Honti-Majoros/Matkovits kettős viszont egy osztrák duót legyőzve elődöntőbe jutott. A legjobb négy között egy szlovén párost győztek le, hogy érkezzenek a korábban a másik magyar páros legyőző csehek. Egy végletekig kiélezett és egy viszonylag sima szett után következhetett a döntő játszma, melyet Honti-Majoros Kármen és Matkovits Alma bírt jobban, így megnyerték a MEVZA-tornát és biztosan résztvevők lesznek a szeptember 11. és 14. között, Olaszországban rendezendő Európa-bajnokságon.
