Július 11-13. között rendezik a Telekom Strandröplabda Országos Bajnokság harmadik fordulóját, Tatán, a Tópart sétányon. Szombaton a felnőtt verseny főtáblás mérkőzéseit rendezték meg.
Már a sorsoláskor is látszott, hogy a férfi verseny D-csoportja egyértelműen tekinthető halálcsoportnak. Ez a nap végére be is bizonyosodott, hiszen kiesett innen az első forduló döntőse, az Oláh/Ghazal kettős. Az innen talpon maradt három páros – Hajós/Niemeier, Fakezas/Papp, Szabó/Mikuláss Koch – pedig mind bejutott a fináléba. Utóbbi ráadásul az első bajnokság első két fordulóját megnyerő Kunert/Polgár párost ejtette ki. A negyedik elődöntős helyet a Tari/Veress kettős szerezte meg.
A hölgyeknél két olyan páros is bejutott a vasárnapi elődöntőbe, amelyik mindkét korábbi eseményen a legjobb négy között végzett: a Gubik/Nagy és a Honti-Majoros/Posztós-Szabó páros is sikerrel vette a negyeddöntőt. Mellettük – papírformaként – a Kun/Villám kettős jutott az elődöntőbe, valamint egy egészen elképesztő mérkőzésen Stréli Tamara és Matkovits Alma maradt versenyben, miután 2:0-ra (31:29; 24:22) verték Breuer Mirtillt és Kristóf Dórát.
Holnap folytatjuk az elődöntőkkel és a döntőkkel. Mindenkit várunk a helyszínen!